Döbbenetes: madárfiókákat hajítottak a kukába Komlón

Komlóról érkezett a bejelentés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület baranyai csoportjához, hogy madárfiókákat találtak egy kukában…

Sajnos mire a szakemberek odaértek, az öt csöppségből egy már elpusztult, aztán a nap végét még hárman nem élték meg. Így csak egy kismadárnak van esélye az életben maradásra, amit egyébként a megtaláló vett gondozásba – olvasható az MME májusi hírlevelében.

Mint később kiderült, egy házi rozsdafarkú fészekaljtól akart megszabadulni a lelketlen elkövető, pedig csak egy telefonjába került volna értesíteni a madártani egyesületet vagy a nemzeti park illetékeseit, akik megoldották volna a problémát.

Egy kis rozsdafarkú élte túl… (képünk illusztráció)

Az MME májusi hírlevelében még három fontos hírről számolt be.

Érkeznek a fehér gólyák

Lassan hazaérkeznek a késő gólyapárok, sőt legalább 15-20 új fészket építettek a megyében, és olyan településeken is újra megtelepedtek (Erdősmecske, Molvány), ahol már régóta nem fészkeltek.

Vártuk már őket!

A szakembereknek emellett többször sikerült leolvasniuk a színesgyűrűvel jelölt példányok kódjait. Ezek többsége helyi jelölésű madár volt, de akadt egy olyan gólya is, amit 11 éve a
horvátországi Belistyén gyűrűztek fiókaként. A madár idén áprilisban az egyik beremendi fészket foglalta el. A két település ugyan nem esik messze egymástól, de a gyűrűzés óta sok idő telt el, ez egyébként fontos adat a gólyák életkorára vonatkozóan is.

Kevés a sasfióka 

Idén eddig a rétisasok 4 új fészke került elő, míg a régiek közül 3 semmisült meg. A váltófészkekkel együtt jelenleg 72 fészek szerepel az MME nyilvántartásában, 47 pár költését követhették.

A szeszélyes tavaszi időjárás azonban nem kedvezett a sasoknak, mindössze 24 pár költése volt eredményes.

A szülőmadarak 14 esetben 1 fiókát, 10 esetben 2 fiókát neveltek fel. Összesen 34 fióka repült ki a baranyai fészkekből, ami gyenge eredménynek számít, és jóval elmarad a tavalyi maximumtól, mikor 52 fióka kiröppenéséről számoltak be.

34 sasfióka röpült ki a fészekből

Csak egy fióka a vándorsolymoknál

A négy, ismert baranyai költőhelyen összesen kettőben raktak tojásokat a csodálatos madarak, azonban az egyik költés meghiúsult, míg a másikban a pár mindössze egyetlen fiókát reptetett ki. Ilyen rossz költési eredményre a sólymok 2010-es baranyai megtelepedése óta még nem volt példa – derül ki az MME hírleveléből.

Hirdetés