Egyre több van a vörösből

A nyári szezon is mozgalmasan alakul a madarak számára, lássuk, hogy élik mindennapjaikat a meleg napokon.

A Madártani Egyesület közlése szerint a vörös kányák egyre többen vannak, míg a barnák lejtmenetben.

Terjeszkedő vörös kányák

A vörös kányák 4 ismert baranyai fészke közül még a tél folyamán kettő megsemmisült, egyet pedig hollók foglaltak el. Költési időszakban a kányák mozgása alapján 3 új fészket sikerült megtalálni, így idén is 4 pár költését kísérhettük figyelemmel. Mindegyik pár sikeresen költött, s a fészkekből összesen 8 fióka (1 x 1, 2 x 2, 1 x 3) repült ki. Az egyik pár esetében a pótköltés volt eredményes. Az ismert fészkeken kívül még további 4 helyen valószínűsíthető a kányák költése, mely alapján a megyei állományt minimum 8 párra becsülik. A faj továbbra is a hazai madárfauna egyik legritkább költő faja. Baranya az országos állomány kétharmadának ad otthont.

Barna kányák lejtmenetben

A téli viharok alaposan megtépázták a barna kányák fészkeit is, melyek közel 40%-a semmisült meg. Ezt nem ellensúlyozta a téli fészektérképezések során megtalált 5 új fészek. Kotló madarakat mindössze 10 helyen figyeltek meg, ami 7 párral kevesebb a tavalyinál. Beazonosították további 8 pár revírjét is, de így is egyharmaddal csökkent a megyei állomány az egy évvel korábbihoz képest.

Sikeres békászó sasok

A faj egyetlen ismert baranyai fészkét tavasszal ismét elfoglalták a sasok. A fészkelőhely környékét többször is erős viharok sújtották, de szerencsére a szülőmadarak kitartónak bizonyultak, és ezúttal is sikeresen felnevelték egyetlen fiókájukat.

Folytatódik a madárgyűrűzés Sumonyban

Július 23-án a sumonyi madárgyűrűzések 37. évadja kezdődött meg. A Madárvonulás-kutató Állomáson a hagyományos táborozás keretében ezúttal november 5-ig folyamatosan fogják be és jelölik a madarakat. Az első napok fogási eredményei biztatóak annak ellenére, hogy a nagy meleg és a viharok miatt gyakran kellett összehúzni a hálókat. Egyelőre még a nádi énekesek (nádiposzáták, tücsökmadarak stb.) dominanciája a jellemző, de a halastavak nádasaiban már megjelentek a füsti fecskék kisebb éjszakázó csapatai is. A bokros élőhelyen kifeszített hálókba még kevés madár akadt, de ez mindig így szokott lenni a táborozás első heteiben. Itt majd a vonulás intenzívebb időszakában nő meg a befogott madarak mennyisége.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés