Közeledik a pécsiek imádott programja: hétvégén van az Állatkertek Éjszakája

Hirdetés

Minden évben az egyik legjobban várt esemény az Állatkertek Éjszakája, amelyet idén is megrendez a pécsi zoo. A korábbi évek során kialakított gyakorlat szerint a rendezvény kétnapos lesz, így kisebb tömegre és nagyobb élményre számíthatnak a látogatók.

Frissítés 08.25., 13.30:

Korábban írtuk:

A magyarországi állatkertek idén 8. éve rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, amely pár év alatt az egyik legnépszerűbb ilyen típusú eseménnyé nőtte ki magát nem csak Pécsett, de az ország számos intézményében egyaránt.

Mivel a hatályos kormányzati rendelkezések lehetőséget adnak az esemény lebonyolításához, az idén 60 éves pécsi állatkert megrendezi az eseményt, mindazonáltal kérik látogatóik együttműködését.

  • Aki teheti, IDE KATTINTVA online vásárolja meg belépőjegyét, így elkerülve a zárt térben történő várakozást, sorban állást. Az elővételes belépővel, bérlettel, vagy napközben megváltott jegyekkel érkező látogatók számára külön, szabadtéri bejáratot
    biztosítanak.
  • Kérik, hogy a lázas, magukat betegnek érző látogatók idén ne keressék fel a rendezvényt!
  • Kérik vendégeiket, hogy zárt téren viseljenek védőmaszkot, használják a kihelyezett
    kézfertőtlenítőket.

Az állatkertek éjszakáját a korábbi évek gyakorlata szerint két este, augusztus 28-án és 29-én rendezik meg. Napközben az állatkert rendes nyitvatartás szerint fogadja a látogatókat, 17 órakor pedig megkezdődnek a programok, amelyek 22.00 óráig színesítik az állatkerti látogatást. Az intézmény 23.00 órakor zár.

Az idei évben számos vad találkozáson (nyilvános etetésen), kreatív-, ismertterjesztő foglalkozásokon, zenés programokon, csillagászati bemutatón vehetnek részt a látogatók, de játékos ügyességüket is próbára tehetik. Az éjszakát több az állatkert több helyszínén is varázslatos fényfestés teszi még emlékezetesebbé. A rendezvény során a pécsi zoo kiemelt együttműködő partnere a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara.

A rendezvény szombati napján 18.00 órakor bemutatják a Duna-Dráva Cement Kft., és leányvállalata a Danubiusbeton Dunántúl Kft. támogatásával megépült új fóka elkülönítő medencét.

Részletes program az állatkert honlapján és Facebook-oldalán érhető el.

Hirdetés