Rengeteg kis mackó gyűlt össze a Pécsi Állatkertben

Második alkalommal rendezték meg a Pécsi Állatkertben a Plüssmaciért élő macit játékgyűjtést. Az akció alkalmával kedvezményesen látogathatták meg a parkot azok a gyermekek, akik egy kis játékkal érkeztek az állatkertbe.

Gyermekzsivajtól volt hangos a Pécsi Állatkert, ahol egy plüssmaciért cserébe kedvezményesen látogathatták meg a park lakóit, többek között Nikolájt a medvét, Öcsit, a rénszarvast, vagy a nemrég született mókusmajmokat. Volt olyan gyermek, aki nehezen vált meg szeretett játékától, de a legtöbben tudták, hogy jót cselekednek.

– Jó érzés volt, hogy másnak segíthetek és ezzel örömet szerzek másoknak – mondta egy kislány, aki egy hóember plüssel érkezett a pécsi parkba, ami elmondása szerint nem fog hiányozni neki, mivel anyukája nagyon sokszor lefényképezte telefonjával, így mindig vele lesz.

A Mikulás is ott volt egyik segédjével, Tódorral, a tengerimalaccal

Az összegyűlt több mint háromszáz játékot a Meszesi Tanoda nehéz helyzetben lévő gyermekei számára osztották ki a pécsi Nagycsaládos Egyesület közreműködésével.

Tavaly szervezték meg először a jótékonysági kezdeményezést, akkor közel száz játék gyűlt össze. Akkor egy iskola nehéz sorsú gyermekeinek arcára csaltak mosolyt karácsony alkalmával. Az akció sikerességét mutatja, hogy ebben az évben a tavalyi év háromszorosát, több mint 300 ajándékot juttattak el a Meszesi Tanoda gyermekeinek.