Rettenetes lények kerültek Pécsről Debrecenbe!

Öt rettenetes nyílméregbéka (Phyllobates terribilis) érkezett a pécsi állatkertből Debrecenbe, a jövevényeket a nagyerdei állatkertben, a trópusok egzotikus állatvilágát bemutató pálmaházban helyezték el – közölte a park igazgatója az MTI-vel kedden.

hirdetés
Uránia Mozi

Nagy Gergely Sándor közleménye szerint a különleges békák már elfoglalták természethű kialakítású terráriumukat, ahol az újranyitást követően a látogatók is megtekinthetik majd őket.

A rettenetes nyílméregbéka ritka a hazai állatkertekben: mindössze Pécsen és immár Debrecenben találkozhatnak vele az érdeklődők. A debreceni állatkert új lakóinak neme ugyan ismeretlen, de remények szerint ivararányuk lehetővé teszi majd a szaporítást, amely terén az intézmény több békafajnál is szép sikereket ért el tavaly – tette hozzá az igazgató.

A kizárólag Kolumbia csendes-óceáni partvidékének esőerdőiben őshonos rettenetes nyílméregbéka nemcsak a legnagyobb termetű – akár 5,5 centiméter hosszúra is megnövő –, hanem a leghalálosabb nyílméregbéka-faj is. A bőrén található méreggel, amelyet feltehetően a természetben elfogyasztott hangyákból nyer, egyetlen egyed akár 20 embert vagy két kifejlett afrikai elefántbikát is képes lehet megölni.

A nyílméregbékákra jellemző evolúciós védekezési stratégia, hogy élénk színezetükkel – e faj esetében a citromsárga, mentazöld vagy narancssárga valamelyikével – kifejezetten felhívják a ragadozók figyelmét az elfogyasztásukkal járó veszélyre.

Az emberi gondozásban nevelkedett egyedektől – amilyenek az új debreceni lakók is – ugyanakkor nincs miért tartani, miután ők nem jutnak hozzá a méreg forrásául szolgáló speciális táplálékhoz.

Élőhelyének rohamos pusztulása miatt a faj veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, és bekerült a washingtoni egyezmény (CITES) védettséget adó II. mellékletébe is – jelezte Nagy Gergely Sándor.

Kollégánk legutóbbi állatkerti látogatása során készített pár képet a pécsi békákról: