Hirdetés

A Pécsi Állatkert egyik legérdekesebb madara a tarvarjú. Ennek ellenére ezeket a madarakat télen nem láthatta a közönség, mivel a leghidegebb hónapokat a látogatók elől elzárt téli szálláshelyükön töltötték. Nemrég viszont elkészült a szárnyasok új szálláshelye, amely ezentúl megoldja a problémát. 

Az esztétikus kialakítású ház közvetlen kapcsolatban áll a külső röpdével, ezen kívül a látogatók üvegablakon keresztül akkor is láthatják a madarakat, ha azok a belső férőhelyen tartózkodnak.

Az új szálláshely

Egyelőre öt tarvarjú lakja az új létesítményt, a tervek szerint pedig tavasszal, a jó idő beköszöntével a szent íbiszek is ide költöznek majd. Ezek a madarak viszonylag új jövevénynek számítanak az állatkert életében, ugyanis a jelenlegi csapat, az állatkert teljes felújítását követően, 2016-ban érkezett meg a parkba.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét