Zajlik az élet a pécsi zooban a járvány ellenére is

Hirdetés

Kedves kis posztot osztott meg a Pécsi Állatkert Facebook-oldalán arról, milyen jól érzik magukat az állatkák, milyen szépen cseperednek az új jövevények, apróságok. Most egy cuki galériát is mutatunk nektek!

Szépen növekszik Negró, a fekete bundájú kis láma.

Mamija erszényéből nézelődik az apró Benett-kenguru. Az állatkert honlapján azt is olvashatjuk, hogy még két nőstény kengurunál is „dudorodik az erszény”, tehát talán hamarosan új piciket is láthatunk.

Matyi és anyukája, Berta is remekül vannak. A legújabb apróságról – ami másfél éven belül a harmadik kicsinye a szavannacerkófpárnak –, és arról, miért pont a Matyi nevet kapta, egyébként nemrég írtunk.

Mangó és a szurikátacsapat is jól vannak.

A pettyes folyami ráják is belakták otthonukat, nemrég pedig romantikus hangulatba kerültek, talán kisráják is érkeznek nemsokára.

Végül, de nem utolsósorban a néhány hete érkezett 20 fiatal füles medúzából álló csapat is remekül érzi magát, szépen növekednek.

Mivel a pécsi zoonak is be kellett zárnia egy időre a járvány miatt, nagy szükségük van az állatszeretők támogatására. Erről korábban ITT írtunk

Hirdetés