A szorgalom vitte előre

Eltüntetné a fóliákat

Korinek László kriminológus, akadémikus neve ma már egybeforrott a Magyarok Kenyere programsorozattal. A jogászprofesszort többek között arról kérdeztük, miért éppen a dévai árvákat támogatják, honnan jött az ötlete, s hogyan került Pécsre az Észak-Dunántúlról.

hirdetés

Korábban a viktimológia és a rendészettudomány neves kutatójaként, ma már inkább a Magyarok Kenyere program ötletgazdájaként tekintenek Korinek Lászlóra. A pécsi jogászprofesszor 2011-ben kereste meg ötletével a köztársasági elnököt, de nem járt sikerrel, Páva Zsolt ugyanakkor felkarolta kezdeményezését.
– Négy-öt éve gondolkodtam el lírai hangulatban azon, hogy az étkezőasztalon előttem lévő kilós kenyérhez vajon hol takarították be a búzát, az ország mely területéről származhatnak összetevői. S ami még fontosabb, azon a tájegységen mi történt az elmúlt ezer évben, vajon csatákban áztatta-e magyarok vére a termőtalaját. De az is eszembe jutott, ha eszem a kenyérből, valamilyen szinten részemmé válik az adott táj történelme. Ekkor jutott eszembe, hogy érdemes lenne összmagyar kenyeret készíteni minden évben – emlékszik vissza Korinek László a Magyarok Kenyere program születésére.

Asztalosok voltak a felmenői…

– De nem ez volt az első meglepő döntés életében. Apja, nagyapjai is asztalosok volt, Ön mégis egészen Pécsig jött a Komárom-Esztergom megyei Ácsról. Miért?
– Első generációs értelmiségi vagyok a családban. Éppen most írom nagyanyám történetét, s talán az ő szorgalma, kitartása miatt választottam a kihívásokkal teli jogi pályát. Volt egy falvédőnk is, amelyet máig őrzök, ezen az áll németül: „Vidáman teljesítsd a kötelességedet!” Mindez, később kiderült, a mottóm is lehetne. Pécset azért választottam, mert a főváros mellett itt volt jó jogi pálya, s közelebb állt hozzám a város, mint Budapest.

– Mi vitte a büntetőjog, a kriminológia irányába?
– A merő véletlen. Még hallgatónként egy professzor vett maga mellé tanársegédnek: rám jutott az igazságügyi statisztika. Egyre jobban kezdett érdekelni a bűnözővé válás folyamata, hogy kiből miért, hogyan válik a társadalom számára károkat okozó figura, hogy az egyes társadalmi ismérvek miként hatnak e folyamatra. Egyre mélyebbre ástam magam a tudományterületben.

– A minisztériumig, majd az akadémiáig vitte, s közéleti szereplő is lett. Politikai pályára nem vágyott?
– Mindig igyekeztem valami mást, valami újat csinálni, de párttag például soha nem szerettem volna lenni, távol áll tőlem a politika. Édesapám azt tanácsolta: ne adj biankó csekket arra, hogy mit fogsz gondolni, mondani öt év múlva. Megfogadtam a tanácsát. A minisztériumnak persze most is segítek, de ez nem politika, hanem szakmai munka.

– Olyan, amilyen Pécsen, a jogi karon is történik. Hogyan tudja összeegyeztetni mindezt a Magyarok Kenyere programmal?
– A kezdeményezés elindulása óta vannak segítőim. Olyan emberek, akik egy köszönömért, jó szóért hajlandóak saját erőből, önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül hozzáadni valamit a programhoz. Így történhetett meg, hogy két év alatt oda jutottunk, az egész Kárpát-medencéből érkezik a búza a Magyarok Kenyeréhez, s idén már ötven tonnányi liszt kerülhet el a dévai árva gyerekekhez.

Szívébe lopták magukat az erdélyi árvák

– Ha minden jól megy, a 2300 árva teljes éves kenyérfogyasztását fedezi majd a mennyiség. Miért éppen őket célozta meg?
– Feleségem és szintén jogi végzettségű lányom is rendszeresen jótékonykodnak. Ők jártak jó pár évvel ezelőtt Déván, s látták, mi mindent tesz a Böjte Csaba vezette alapítvány. Nem titok, az ő hatásukra kezdtem el én is kutakodni, s találtam úgy, hogy jobb helyre nem is mehetne a liszt, mint az ottani árváknak.

– Ha éppen nem a Magyarok Kenyere program kapcsán munkálkodik, mivel telnek a napjai?
– Viccesen azt szoktam mondani, hogy engem nagyon egyszerű lenne eltenni láb alól, mert szinte minden hetem ugyanúgy néz ki. Ha Pesten vagyok, reggel hétre megyek uszodába, Pécsen pedig ugyanebben az időpontban edzőterembe járok, nyolctól pedig dolgozom: a jogi karon, a minisztériumnál, szerkesztem Budapesten a Belügyi Szemlét, dolgozom az akadémián; hétvégén pedig nagyokat túrázok.

– Mit szeretne megélni a következő tíz évben?
– Elsősorban szeretnék egészségben élni, másodsorban pedig annak örülnék, ha jóra fordulnának a dolgok Magyarországon. Egyre kevesebben vagyunk, csökken a magyarok lélekszáma, miközben a legtehetségesebbe emberek elhagyják az országot, s nem választják annyian az egyetemet, mint korábban. Lépnünk kell, méghozzá gyorsan.