Pirosba öltözött a város

Több iskola és egy vállalkozás is csatlakozott a Szemem Fénye Alapítvány hagyományos Öltözz pirosba! akciójához. Az ANK-ban és a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskolában is szerveztek megmozdulásokat és gyűjtést a beteg gyerekek javára, sőt egy pécsi gyrosos piros palacsintákkal várja a jótékonykodni vágyó éhes pécsieket. 

Negyedik alkalommal rendezte meg a Szemem Fénye Alapítvány az Öltözz pirosba! nevet viselő jótékonysági akcióját. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek és családjaik ellátását felvállaló alapítvány arra buzdította az embereket, hogy február 14-én, pénteken öltsenek piros ruhadarabot, s 200 forinttal támogassák a Dóri Ház működtetését. Hazánk első gyermekhospice háza ugyanis ingyenesen nyújtja szolgáltatásait, rendszeres állami finanszírozásban azonban nem részesülnek. Nagyrészt adományokból fedezik az alapítvány fenntartását.

Tavaly 3 millió forint gyűlt össze a különféle magánakciókból, a legtöbb felajánlás Pécsről és Budapestről érkezett, de például Vas és Heves megyéből is támogatták a beteg gyerekek ellátását – mondja Nácsa János, az alapítvány kommunikációs munkatársa.

Azt, hogy idén mekkora összeg gyűlik majd össze, egyelőre nem lehet megítélni, de remélik a legjobbakat. Az mindenesetre nagy siker, hogy ismét sokan csatlakoztak az akcióhoz, a Széchenyi térre is többen kilátogattak.

szememfénye2

– Szükségünk van az anyagi támogatásra, de leginkább annak örülünk, hogy az egész Öltözz pirosba! akciónak közösségformáló ereje lett az évek során.

Ez utóbbiról árulkodik, hogy a kilencvenkilenc százalékban fiú diákokból álló Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola is a kezdeményezés mellé állt.

– Az egyik 9.-es osztály volt az ötletgazda és a főszervező. Kampányoltak az iskolában, plakátoltak, gyűjtődobozokat készítettek és buzdították a többieket, hogy öltözzenek pirosba – mondja Kissné Harmat Rita, szervező, az iskola pedagógusa.

Az akcióhoz végül 80 diák és pedagógus csatlakozott, akik mind legalább 200 forinttal támogatták az alapítványt.

Öltözz pirosba!
Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola csapata

Az ANK 1-es iskolája szintén önként támogatta a kezdeményezést. Az iskola diákjai és tanárai egy rövid perfomansszal készültek: élő szívet formáltak az iskolaközpont agoráján.

– Csaknem ezer emberből alkottuk meg a szívet, mert senki nem akart kimaradni az akcióból, és bár a képen nem látszik, megpróbáltunk szívdobogást imitálni – mondja Odrobina Zoltán, iskolaigazgató.

Az iskolában néhány napig természetesen gyűjtést is szerveztek, ami néhány napig még tart.

Öltözz pirosba!
Az ANK-sok szívből segítettek

A felhíváshoz nem csak a piros ruhák, kiegészítők viselésével lehetett csatlakozni, az akcióba bekapcsolódók ehettek akár piros ételeket, ihattak piros italokat, pirosba burkolhatták üzletüket.

Ilyen módon csatlakozott az akcióhoz Mészáros Csaba, a Mr. Remy Gyros tulajdonosa is. Ők málnasziruppal ízesített piros palacsintákat készítenek, és az ezekből befolyó összeget a Dóri Háznak ajánlják fel.

– Tízkor nyitottunk, de már több, mint száz piros palacsintát eladtunk, nemrég volt egy 72 adagos rendelésünk.

A mai napon még biztosan lehet jótékonysági édességet vásárolni náluk, de a céljuk az, hogy a málnás palacsinta felkerüljön az étlapra. Így folyamatosan tudják támogatni az Alapítványt.

tettye_ugyfelszolgalat_pirosban

A Tettye Forrásház Zrt. akárcsak tavaly, idén is csatlakozott a Szemem Fénye Alapítvány „Öltözz pirosba!” jótékony kezdeményezéséhez, az ügyintézők pirosban fogadták ma a felhasználókat a Búza téri ügyfélszolgálati irodában. Összesen mintegy hetven szakember és irodai munkatárs öltözött pirosba vagy viselt piros színű kiegészítőt pénteken, ezzel kifejezve szolidaritását az alapítvány pártfogoltjai felé.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés