160 tonna lisztet osztanak szét

Megkezdődött az idei Magyarok kenyere program keretében készült liszt szétosztása, az adományból elsőként a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Alapítvány által támogatott gyermekek nevelőszüleinek adtak kedden Pécsett.

Korinek László jogászprofesszor, a kezdeményezés ötletgazdája az eseményen elmondta: az idén összegyűlt mintegy 200 tonna búzából 160 tonna liszt lett, ebből a 970 gyermekről gondoskodó alapítvány 6 tonna kiváló minőségű étkezési és 2 tonna, háziállatok etetésére szolgáló takarmánylisztet kapott.

Hozzátette, a következő hetekben az erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthon, továbbá a hátrányos helyzetű gyerekeket és hajléktalanokat segítő budapesti Oltalom Karitatív Egyesület képviselői is átvehetik a nekik szánt adományt.

A nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező Magyarok kenyere 2011-ben indult Pécsről. A kezdeményezés keretében az ország minden
megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött búzát ünnepélyesen összeöntik és lisztet készítenek belőle, s azt rászorulóknak juttatják el.

Évek óta ebből a lisztből sütik az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret és azt a több ezer cipót is, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet értékesít, hogy a befolyt összegből gyermekek étkeztetését segíthesse.

A jótékonysági akció első évében 10, 2012-ben 25, tavaly 100, idén pedig a várakozásokat messzemenően meghaladva, 200 tonna búzát sikerült összegyűjteni.

Korinek László kedden, a liszt szétosztásának megkezdésekor arra hívta fel a figyelmet, hogy közeleg a katolikus hagyományban a jótékonyság kezdetét jelentő Szent Erzsébet napja és advent időszaka is. Úgy vélte, ez eszünkbe kell, hogy juttassa: mindig fontos azokra is gondolni, akik nélkülöznek.

Hirdetés