Megcsipkedett mostanában Pécsett egy apró, fura rovar? Mi tudjuk, mi az!

Hirdetés

Több olvasónk is jelezte, sőt munkatársaink is észlelték, hogy Pécsett nyáron egy kicsi, de annál agresszívabb rovar tűnt fel, aminek a csípése nem vészes, de azért igen kellemetlen. Hogy milyen állatról van szó, illetve mit kell tudni róla, arról megkérdeztük a profikat. Jöjjön is a westernfilm-szerű, fordulatos történet. 

„A csipkéspoloskák általában fél centinél kisebb, növényi nedveket szívogató, különlegesen alakult szárnyú rovarok. Elülső szárnyukon a vastagabb kitinből álló hálózat csipkeszerű mezőket zár körül, ezekben pedig vékony hártya van” – mondta el lapunknak Vásárhelyi Tamás, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugalmazott kutatója.

Hozzátette, hazai, félszáznál több fajuk sokáig csendesen, érdektelenül élte életét, a körtén elszaporodva kártevő körte-csipkéspoloska (Stephanitis pyri) kivételével.

„Az emberiség mobilitási lehetőségeinek ugrásszerű növekedése, a globális kereskedelem és turizmus azonban megbolygatták ezt a helyzetet”

– vélekedett a szakember.

Észak-Amerikában jelentéktelen faj, csak az ottani ellenségeitől megszabadulva szaporodhatott el így nálunk

A már említett fajhoz fél évszázaddal ezelőtt csatlakozott a platánfa-csipkéspoloska (Corythucha ciliata), amit Észak-Amerikából, facsemeteszállítmányokkal hurcoltak be Olaszországba, majd onnan kezdte meghódítani Európát. Amióta ide megérkezett, a jellemzően városi parkokba ültetett platánfák levelei augusztusra jellegzetes foltokban megsárgulnak. A levelek fonákán nyáron kisebb és idősebb lárvákat, de kifejlett poloskákat is lehet találni, sok apró ürülékcseppel egyetemben.

Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet Vásárhelyi Tamás, hogy:

Természetes ellensége sajnos nem jött be a poloskával együtt, évi két-három nemzedéke fejlődhet ki.

A vegyszeres védekezés pedig városban nehézkes – tette hozzá. Télre sok példány húzódik be közeli házakba, és amelyiknek sikerül a lakásban áttelelni, azt rendszerint elpusztulva találjuk meg tavasszal.

Csipkéspoloska a pécsi belvárosban  

Körülbelül egy évtizede érkezett hozzánk a másik a tölgyfa-csipkéspoloska (Corythucha arcuata), mely ugyanonnan indult, szintén Olaszországba jött 2000-ben, onnan hazánkat délkelet felől érte el, és az elmúlt tíz évben mindenfelé elterjedt. Déli megyéinkben vált először tömegessé, valószínűleg ez a fajta csipkedi most is a pécsieket.

Ugyancsak 2-3 nemzedéke fejlődhet ki, tehát egyetlen szezonban is felszaporodhat egy erdőben vagy városi parkban is. Életmódja, kártétele is hasonló a másik fajéhoz. Mindegyik tölgyfa-fajunkon megél. A létszámát hatékonyan gyérítő természetes ellenségeiről nem tudunk.

„Sajnos kellemetlen tulajdonsága, hogy ismeretlen felületen landolva olykor próbaszúrást végez, táplálék után kutatva. Kellemetlen, de bajt nemigen okoz vele”

– mondta végezetül Vásárhelyi Tamás.

Hirdetés