FOTÓK: megpróbálta ugyan, de nem tudta elmosni az eső a pécsi virágvásárt

Hirdetés

Ugyan sajnos délelőtt esett az eső, szerencsére később elállt és túl hideg sem volt pénteken, mikor is kipakoltak a Kossuth térre a növényárusok. A pécsiek pedig már várták a programot, sokan szereztek be jó áron virágokat az őszi vásáron. 

Mindig nagy sikerrel zajlik a Biokom NKft. és a város közös szervezésében megvalósuló Kossuth téri növényvásár, melyet végre idén ősszel ismét megrendeznek a pandémia miatt kimaradt két év után. Lapunk munkatársa is kiugrott dél körül, hogy csekkolja a felhozatalt és kérdezősködjön kicsit az árusok eddigi tapasztalatairól.

Abban mindannyian egyetértettek, hogy a kezdetben nem túl rózsás időjárási viszonyok ellenére is sok pécsit érdekelt a program. Ugyan ezúttal nem kísérte verőfényes napsütés a nézelődni vágyókat, de mégis sokan sétáltak egy kört és vettek is ezt-azt.

Mint a helyszínen megtudtuk, a legtöbb vásárló a nyugdíjas korosztályba tartozott, de szép számmal akadtak fiatalabbak is.

Egy virágárus úgy fogalmazott, szerinte látszik, hogy a város lakói hiányolták a rendezvényt.

Mint mondta, ugyan 17 óráig lesznek a Kossuth téren, de tizenháromféle tulipánjuk közül máris van több fajta, ami kifogyott a nagy érdeklődésnek hála. Azt is megjegyezte, hogy többen kifejezték abbéli reményüket, hogy ezután minden pénteken kitelepülnek majd a kertészetek, de ez egyelőre nincs tervben.

Néhány fotót is lőttünk:

Hirdetés