Hirdetés

Rendhagyó időpontban, dél után kezdődött a kormányinfó, melyen Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertetik a kormány legfontosabb döntéseit.

Gulyás Gergely közölte, abban bíznak, hogy akik eddig már a két oltás felvétele mellett döntöttek, a harmadik oltást is kérik majd, ezért tovább hosszabbítják az oltási akciót egy héttel.

Mint mondta, a kormány arra is felkérte az operatív törzset, dolgozza ki azt a rendszert, hogy az ország valamennyi településén oltási akciónapokat szervezhessenek.

Az operatív törzset arra is felkérték, vizsgálják meg járványügyi szempontból, az oltási igazolványok érvényességével kapcsolatban milyen szabályozást vezessenek meg, mely időponttól kezdődően kössék a dokumentum érvényességet a harmadik oltáshoz. Erről később lesz bejelentés.

De A kormány határozott szándéka az, hogy a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz kötődjön.

Gulyás kifejtette, miután az Európai Gyógyszerügynökség megadta az ideiglenes használatra vonatkozó engedélyt, az 5–11 éves gyerekek számára elérhető Pfizer-vakcinák is érkeznek (kétmillió oltás), várhatóan egy héttel korábban, december 13-i hétre ígérik. Az operatív törzs kidolgozza majd a korosztály oltásának tervét, később részletesen ismertetik azt.

A miniszter azt is elmondta, minden oltóanyagból nagy számban áll rendelkezésre, kivéve a Szputnyikból, az elfogyott. A fiatalabb, 12 év alatti korosztály számára pedig rendelni tudnak még.

A kormányinfó itt követhető:

Hirdetés