Hirdetés

Idén utoljára ült össze a pécsi képviselő-testület. Élő szöveges tudósításunkban a főbb témákról és az érdekesebb vitákról számoltunk be. Ezen a linken tekinthetik meg a Pécs Tv közvetítését. Az eseményeket szövegesen, élőben közvetítettük.

17.40 A közgyűlés véget ért. 🙁

16.45 Pécs módosított Településfejlesztési Koncepciójának elfogadása

A koncepció EZEN A LINKEN érhető el.

A testület megszavazta az előterjesztést, amit a közgyűlési ellenzék is támogatott.

16.30 Közben közleményt adott ki a pécsi önkormányzat, nagyrészt a közgyűlésen az ellenzék által elmondott kritikákra reagálva:

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/az-ellenzek-nem-talal-fogast-a-pecsi-varosvezetesen/

16.14Pécs önkormányzata Civil Koncepciójának elfogadása

A témáról itt írtunk részletesen:

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/elfogadasra-kesz-a-pecsi-civil-koncepcio/

Itt pedig civil szervezetek vezetői beszélnek a koncepcióról:

https://www.pecsma.hu/hirzona/a-pecsi-civilek-segitsegere-tudnak-lenni-az-onkormanyzatnak-es-forditva/

Kunszt Márta (Pécs Jövője – DK) ismertette a civil koncepciót (részletesen lásd fent linkelt cikkünket!).

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): csak öt oldal érdemi tartalom a koncepcióban, szerinte csak keveseket és csak egy bizonyos kört vontak be az előkészítésbe.

Kővári János (ÖPE-KDNP): Kikerültek a támogatási rendszerből olyanok, akik fontos feladatokat látnak el és bekerültek újak, akik nem biztos, hogy ilyenek. Az önkormányzati feladatokat ellátó civil szervezetek számára fontos, hogy rendszeres támogatást kapjanak a várostól. Erre korábban megvolt a rendszer. Tervezik-e pályázati formák visszahozását a civilek támogatásában.

Zag Gábor alpolgármester: fontosnak tartották a civil szervezetek bevonását, a koncepció igen hosszú folyamat eredménye. Ez az anyag a civilekért és a civilekkel készült, bízik benne, hogy a politika nem fogja elrontani. Nálunk nincsenek kedvelt és nem kedvelt civilek. Civilek vannak és pont.

Zag Gábor

Ágoston Andrea (Pécs Jövője – Öt Torony): Berényi Zoltán egyszer már majdnem betévedt egy, a civil koncepciót tárgyaló ülésre, de végül nem volt kedve maradni. A fideszesekhez és öpésekhez szólva: ők voltak azok, akik pár éve megpróbálták a városból elüldözni az Emberség Erejével Alapítványt.

Kunszt Márta (Pécs Jövője – DK): volt olyan év korábban, hogy 400 milliót tudott juttatni az önkormányzat a civileknek, de most a lehetőségek szűkebbek.

Megszavazta a közgyűlés az előterjesztést.

15.42: Az új pécsi vásárcsarnok építésével kapcsolatos döntések

Ruzsa Csaba alpolgármester: az időközbeni áremelkedések miatt többlet finanszírozási igényt nyújtott be a kivitelező, a B Built & Trade. Az önkormányzat csak részben hajlandó biztosítani az összeget, a kivitelezőnek is részt kell vállalnia az árkülönbözet kiegyenlítéséből. Korábban egyébként már egyszer jelentősen drágult a beruházás.

A fideszes képviselők furcsa módon nem szólta hozzá a témához és az időközben hivatalosan is fideszes képviselőjelöltté vált Kővári János is nagyon megértő volt az építkezés megdrágulásával és annak finanszírozásával kapcsolatban (lásd az építtető cég hátterét a link mögött!)

15.23A Magyar Síakadémia Egyesület támogatása pályázati forrásból történő sítanpálya kialakítására és haszonbérleti szerződés megkötése

Ruzsa Csaba alpolgármester: Műanyag borítású sítanpályák létesülhetnek Pécsett, elsőként a Melinda utcában található dombon rögtön kettő. A leendő működtető, a Magyar Síakadémia Egyesület pályázni fog a két pálya kialakítására.

Megszavazta a testület az előterjesztést.

15.18: A KÉK egyesülettel való haszonbérleti szerződés felmondása:

A kertvárosban működő egyesület, amelynek évekig a nemrég elhunyt Fodor Ibolya volt a vezetője, jelentős tartozásokat halmozott fel, például az önkormányzat felé is. A haszonbérleti szerződést felmondja az önkormányzat és a közösségi házakat a Pécsi Kulturális Központ fenntartásába adja.

Megszavazták az előterjesztést.

Fürj Csaba (Pécs Jövője-Jobbik): mint helyi képviselő, szembesült ezekkel a problémákkal. Eloszlatja azokat az aggodalmakat, hogy a házból képviselői iroda lesz, ez nem igaz.

15.10: Kérdések következnek.

Barkóczi Csaba (Fidesz) nyolc kérdést tett fel Ispitaalja városrész kapcsán térfigyelő kameráktól a parkolóhelyekig. A polgármester azt mondta, hogy a válaszokat 15 napon belül kapja meg ezekre a képviselő.

14.14: Ebédszünet után interpellációk következnek.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP) Az önkormányzati biztosokat, tanácsnokokat (Kunszt Márta civil, Kóbor József zöld, Nemes Balázs innovációs, Auth István nemzetiségi megbízott) szólítja fel, hogy adjanak számot arról, milyen tevékenységet végeztek ebben az évben.

Péterffy Attila: mivel ezen munkatársai rendszeresen beszámolnak neki a munkájukról, kész anyagai vannak, amelyeket fel is olvasott. Török Ottó sportberuházásokért felelős önkormányzati biztos januárban személyesen is beszámol a közgyűlés előtt tevékenységéről, de az ő tevékenységét is részletezte a polgármester.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): nem fogadja el a „termelési riportot”.

A közgyűlés elfogadta Péterffy válaszát.

Berényi Zoltán: Hová lett, miért késik a Pécsma újság? A keleti városrészben nagy késéssel érkezik meg, ahogy más ingyenes lapok is. Sok százmilliós adófizetői pénzből állítják elő a lapot, mármint a Pécsmát.

Péterffy Attila: Nyilván a Pécsi Hírek-re gondol, a Pécsma online lap. Minden kedden és szerdán terítik a keleti városrészben, ugyanaz a pécsi vállalkozás teríti. 14,6 millió forintba kerül a Pécsi Hírek a pécsieknek, nem százmilliókba.

Berényi Zoltán: elfogadja a választ.

Berényi Zoltán: a novemberi közgyűlésen vetett fel egy hirdi problémát, a polgármester munkatársaival ki is ment a helyszínre, de őt nem értesítették, sőt, a résztvevőket megkérték, hogy ne szóljanak neki.

Péterffy Attila: őt keresték meg az érintettek közvetlenül, ezért hadd ne kelljen engedélyt kérnie Berényitől, amikor Somogyra, Vasasra vagy Hirdre látogat.

Berényi Zoltán: Skandalumnak tartja mindezt, nem fogadja el a választ.

A közgyűlés elfogadta Péterffy válaszát.

Berényi Zoltán: A hirdi karácsonyfaállítás a településrész megválasztott képviselője nélkül zajlott le. Két másik koalíciós képviselőt viszont meghívtak, ők viszont nem mentek el. Miért?

Péterffy Attila: Nem tudja.

Berényi Zoltán: Nem fogadja el a választ.

A közgyűlés elfogadta Péterffy válaszát.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): Miért hívtak rendőrt egy, a városházán megjelent 85 éves pécsi polgárra, aki útépítési szabálytalanságokra akarta a polgármester figyelmét felhívni? Ő maga jelezte a polgármesternek az esetet, és örül, hogy ennek révén a férfinak sikerült találkoznia a polgármesterre.

Péterffy Attila: Azért hívták ki a rendőröket a hivatal portásai, rendészei, mert a dolgukat végezték. Valóban kivitelezési problémákat jelzett a férfi, de a portaszolgálat szerint a hangneme nem volt megfelelő. Valóban aznap Berényitől értesült az esetről, találkozott is az idős úrral. Bátorítja a pécsi polgárokat arra, ha hasonló problémákat látnak, jelezzék a hivatalnak. Ennek módja, viszont nem volt megfelelő ebben az esetben, mert mi van, ha ő éppen nincs a hivatalban.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): nem kellett volna egy 85 éves emberhez rendőrt hívni, hiszen nem volt erőszakos, de elismeri, nem ez az ügyek intézésének módja. Elfogadja a választ.

Barkóczi Csaba (Fidesz): A Móricz Zsigmond téri kutyafuttatóról kérdez. Két hónap kellett hozzá, hogy bekerítsék. Ha ez ilyen lassan zajlott, miért nem volt idő a szomszédos társasház lakóival való egyeztetésre. A lakók félelme beigazolódott: állandóak a konfliktusok a kutyásokkal, az ugatás zavarja az ott lakókat, ritkán takarítják, büdös van a nyári időszakban, nem zárják be este 8-kor. 150-200 méterre arrébb lehetne költöztetni a lakók szerint a futtatót.

Péterffy Attila: 2020-ban lakossági kérésre létesítette az önkormányzat Auth István képviselő keretének terhére. Lakossági fórum is volt az ügyben, 104 támogató aláírást rögzítettek akkor. Auth István képviselő intézkedett, hogy minden este 8-kor zárják be a futtatót. Lehet, hogy egy újabb fórumot kellene tartani az ügyben, hogy kompromisszum jöjjön létre a futtató támogatói és kritikusai között.

Barkóczi Csaba (Fidesz): nem fogadja el a választ.

A közgyűlés elfogadta a választ.

Barkóczi Csaba szarkasztikusan gratulál Péterffynek azért, mert pervesztesként 400 ezer forintot kell fizetnie Vicze Csillának, aki a neki járó pénzt egy alapítványnak utalja át. Péterffy Attila válaszként az elmúlt két évének eredményeit sorolja fel. Barkóczi elfogadta a választ.

Barkóczi Kóbor Józsefet mint zöld biztost kérdezi, hogy mit szól a Péterffy-Vicze-perben megszületett bírósági ítélethez.

Kóbor József (LMP): az eredeti, korábban leadott interpellációban egészen mást kérdezett a fideszes képviselő, azt, hogy „mi a fa?”, illetve hogy „be kell-e Pécsett is tartani az aarhusi egyezményt”. Kóbor felolvassa a „fa” fogalmának Wikipedia-definícióját, majd ismertette, mit kell tudni az említett egyezményről, a fideszes időszakban pedig pont a helyi önkormányzat nem vette figyelembe ezt az egyezményt. Azért válaszolt a másik kérdésre is: szerinte nem használt senkinek ez a per, de semmi köze hozzá.

Barkóczi Csaba (Fidesz): ő a lelkes környezetvédő Kóbornak tette fel a kérdést, nem annak, amelyik időnként kikandikál a polgármester mellényzsebéből. Nem fogadja el a válaszát.

A közgyűlés elfogadta a választ.

12.50Youth Sports Festival pécsi megrendezésének lehetősége 2022-27 között

Pécsre költözhet Kaposvárról az ország egyik legnagyobb diáksport-fesztiválja.

https://www.pecsma.hu/sport/pecs-az-uj-helyszin-jovore-erkezhet-a-nemzetkozi-diaksportfesztival/

Nyőgéri Lajos alpolgármester: Egy hatnapos sportfesztiválról van szó. A szervezők új helyszínt kerestek, mert kinőtték Kaposvárt. Fontos, hogy a nyári időszakban egy ilyen méretű rendezvény kerüljön a városba. Hat évre – 2022-2027 – költözne Pécsre a fesztivál.

Megszavazta az előterjesztést a testület.

12.03 A pogányi reptér fejlesztésével kapcsolatos döntések meghozatala

A magyar állam beszáll a pécsi és a pogányi önkormányzat mellé a pogányi reptér működtetésébe, üzletrészeket vásárolva. Később 10-11 milliárd forintból várhatóan fejleszteni fogja a repteret.

Így alakulnának át a reptér mögötti két cég tulajdoni viszonyai:

Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft.:

Magyar állam: 51% (2.601.000,- Ft törzsbetét)

Pécs önkormányzata: 49% (2.499.000,- Ft törzsbetét)

AIR-HORIZONT Nonprofit Kft.:

Magyar állam: 51% (1.530.000,- Ft törzsbetét)

Pécs önkormányzata: 23,67% (710.000,- Ft törzsbetét)

Pogány önkormányzata: 25,33% (760.000,- Ft törzsbetét)

Ruzsa Csaba: Péterffy Attila programjában szerepelt a reptér fejlesztése. Ebben előre tudtak lépni az elmúlt időszakban. Egy peres Pogány-Pécs-viszont kellett rendbe tenni. A paksi fejlesztésnek fontos szerepe van a reptérfejlesztésben. Mikes Éva régiós fejlesztési biztos és Süli János, Paks 2. fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter az ügy mellé állt. Különböző korábbi állami támogatások miatti kompenzáció miatt a pécsi önkormányzat közel 1 milliárdot kap az üzletrészekért.

Kővári János (ÖPE-KDNP): Ez az ügylet bizonyítja, hogy a kormányzatra lehet számítani. Ő Pécs mellett lobbizott. Örül, hogy megoldódik a reptér sorsa, ez az a helyzet, amiben mindenki jól járt.

Csizmadia Péter (Fidesz): Minden félnek köszöni az ebbe fektetett munkát. A paksi beruházás mozdította ki a holtpontról a pécsi reptér ügyét. Ő is kiemeli Mikes Éva régiós fejlesztési kormánybiztos szerepét. Végre Pécs valóban a Balkán felé nyitott régiós központ lehet.

Kóbor József (LMP): abban a két ciklusban ült a közgyűlésben, amikor arról volt szó, hogy a reptérrel nem lehet mit kezdeni és Kővári János a reptér beszántásának szükségességéről beszélt. Örül ennek a megoldásnak, mert a reptér terhe lekerül a pécsiek válláról. Pozitívnak tartja, hogy a város bent marad a cégekben, és a későbbiekben nem csak Paks 2 miatt működik majd a reptér, hanem be tud kapcsolódni a nemzetközi utasforgalomba.

Ágoston Andrea (Pécs Jövője Öt Torony): Örül, hogy Kővári örül, de korábban a legnagyobb ellenzője volt a reptér fejlesztésének.

Ágoston Andrea

Kővári János (ÖPE-KDNP): Valóban szorgalmazta azt, hogy valamit kell csinálni a reptérrel, és nem érdemes költeni a működtetésre, ami 2 milliárdba került eddig. Hogy most valami történik, az a kormány döntésén múlt.

Ruzsa Csaba alpolgármester: A pécsi városvezetés által a kormányzatnak benyújtott reptérfejlesztési tervnek pozitív volt a visszhangja, megállapították, hogy a pécsi fejlesztési terv előrébb tart, mint a többi. Egy nagy légitársaság helyet keres (valószínűleg a Wizz Air) a Dél-Dunántúlon.

Megszavazták az előterjesztést és a napirendi pontot is.

Erről a témáról itt írtunk részletesen:

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/ruzsa-csaba-iden-pont-kerulhet-a-targyalasok-vegere-a-poganyi-repter-kapcsan/

11.50Támogatás új technológiai (3D-nyomtató gyár) cégnek és munkahelyek létrehozása Pécsett, ipari együttműködés a Pécsi Tudományegyetemmel

Ruzsa Csaba alpolgármester: Egy német cég keresett helyet Magyarországon, és Pécs is a tárgyalási partnerek közé került. A cég a fogorvosi területen van jelen, de a hallókészülékek területén is. Az egyetem fogászati kar létrehozását tervezi. A céget megkérték, hogy egyeztessenek a PTE 3D-s központjával. A német cég szerint jó szakemberek vannak az egyetemen. Saját beruházásban építenek telephelyet jövő év elején. Szerződést kötnek a műszaki karral és később valószínűleg az orvosi karral is. 200 ezer euró (72 millió forint) támogatást nyújt a város a cégnek. Egy fogászati turisztikai ág is kiépíthető majd erre az iparágra Pécsett. Bízik benne, hogy további orvostechnológiában érdekelt cégeket tudnak Pécsre telepíteni.

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/3d-nyomtatokat-gyarto-uzem-letesul-pecsett/

Csizmadia Péter (Fidesz): a fogászati tömb megépítését kormányzati támogatás tette lehetővé. Ennek eredményeként egy cég települ majd Pécsre

Megszavazta az előterjesztést és a határozati javaslatot a közgyűlés.

11.29: Önkormányzati cégek működési támogatása

A Tüke Busz év végéig az eddigieken felül 50 millió, a PSN Zrt. 66 millió forint plusz támogatásban részesül. Külön előterjesztés lesz a reptér támogatása, ami 69 milliós kiadást jelent majd. (Itt arról van szó, hogy az állam rövidesen beszáll a reptér működtetésébe és rendezni kell a működtető cégek pénzügyi helyzetét.)

Csizmadia Péter (Fidesz): Már most komoly járatkimaradások vannak a szakmaiatlan döntések miatt. Nincs megfelelő számú sofőr a Tükénél. Azt kéri, kiemelt figyelmet fordítson a város a sofőrök bérezésének ügyére. Nincs rendjén, hogy az igazgató bére kétszeresére emelkedik, miközben a sofőrök bére alacsony.

Kővári János (ÖPE-KDNP): Úgy tudja, hogy megszűnt Bognár Szilvia, volt alpolgármester, a DK-ból kilépett önkormányzati képviselő munkaviszonya a Tüke Busznál. Mi az oka ennek? Esetleg politikai okai vannak-e ennek?

Kővári János

Péterffy Attila: Nem. Nem az Önök érájában élünk.

Kóbor József (LMP): A Tüke Busz nem kap normatív támogatást az államtól, de nem csak a Tüke, más önkormányzatok saját közlekedési cégei sem, el akarja lehetetleníteni a kormányzat ezeket a vállalatokat. Ettől függetlenül tényleg rendezni kell a sofőrök bérét.

Ruzsa Csaba alpolgármester: a reptér kapcsán rendezni kell a reptér mögött álló két cég pénzügyi helyzetét, enélkül nem tudják eladni az üzletrészt az államnak.

Ruzsa Csaba

Kővári János (ÖPE-KDNP): Nem csak Bognár Szilvia, hanem a férje munkáját is ellehetetlenítették egy másik önkormányzati cégét.

Péterffy Attila: Ez sületlenség, de elfogadja, hogy ez a véleménye.

Elfogadta a közgyűlés az előterjesztést és a határozati javaslatot.

11.20: Úgy döntött a közgyűlés, hogy Hamerli Jánosról, a pécsi kesztyűgyár alapítójáról nevezik el a Vince utca új közparkját.

Horváth Tamás (Pécs Jövője – Öt Torony): Lakossági kezdeményezés alapján jött létre az új park, ami egy szemetes terület volt eddig.

10.27: A nemrég elfogadott parkolási rendeletet módosítják

Több módosításra kényszerül az önkormányzat, ezek a fenti linken tanulmányozhatók. Többek között a Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezett módosítást. (A parkolási rendelet módosítása egyébként a veszélyhelyzet végével lép majd életbe, ami várhatóan legalább fél év.)

Barkóczi Csaba (Fidesz): egy hónap elteltével toldozgatni-foltozgatni kell. Azzal, hogy felpuhítják a korlátozott parkolási övezetekről szóló rendelkezést, értelmetlenné válik a rendelet. Pont a közületek, cégek, és a lakosság között volt konfliktus a most korlátozott parkolási övezetekké nyilvánított városrészekben.

Kóbor József (LMP): Szerinte is fellazítják a rendeletet, de jelen pillanatban jobb megoldás nincs.

Kóbor József

Péterffy Attila a fideszeseknek: Önök évekig nem mertek hozzányúlni ehhez a rendelethez, mi most megtettük. A kormány változtatott a jogszabályokon, emiatt kell most módosítani.

Péterffy Attila

Csizmadia Péter (Fidesz): nem kezelték partnerként azokat a szervezeteket, akiket be kellett volna vonni az előkészítésbe, az iparkamara módosítási igénye ezt mutatja.

Kóbor József (LMP): a parkolási díjmoratórium kormányzati meghosszabbítása miatt nem tud életbe lépni a rendelet, tehát megint megfosztják az önkormányzatokat jogos bevételeiktől. Nyugat-Európában többször feltették a kérdést neki a magyar kormányzati elvonások kapcsán: kik kormányozzák ezt az országot, gazemberek vagy őrültek?

Kővári János (ÖPE-KDNP): nem elvonja a kormány ezeket a pénzeket, hanem az embereknél hagyja. (Megjegyzés: a parkolásért fizetni kell, csak nem emelhetnek díjat, nem emelhetik a bevételeiket semmilyen módon az önkormányzatok.)

Schmuck Roland (Pécs Jövője-MSZP): életszerűbbé válik a rendelet a módosítással: akik a korlátozott parkolási övezetekben dolgoznak, miért ne parkolhatnának ott. Azon dolgoznak, hogy újabb parkolók jöjjenek létre a városban.

Megszavazták a rendelet módosítását.

9.29: Pécs 2021-es költségvetésének módosítása

Péterffy Attila: Eredetileg 49,3 milliárd volt a költségvetési főösszeg, ezt 23,7 milliárddal emelik, így az 73 milliárdra emelkedik. Több intézménynek – elsősorban költségemelkedés miatt – plusz költségvetési támogatásra van szüksége.

Részlet az előterjesztésből: A Kontrolling Csoport jelzése alapján elengedhetetlen egy Működésbiztonsági keret létrehozása a 2021. év gazdálkodásának biztonságos lezárása, valamint a 2022. év elindítása okán. A Működésbiztonsági keretet az előzetes számítások szerint 600 millió forint összeggel szükséges felállítani a dologi kiadások terhére, melynek felhasználásáról a gazdasági ügyekért felelős alpolgármester javaslata alapján a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének egyidejű írásbeli tájékoztatásával a polgármester dönt összeghatártól függetlenül, a Közgyűlés előtti utólagos beszámolás mellett.

Barkóczi Csaba (Fidesz): Péterffy Attila királyságot épít, ezért papír koronát ajándékoz neki.

Péterffy Attila: (Barkóczinak) Ha ápolóra van szüksége, nyomja meg a gombot, intézkedem.

Csizmadia Péter (Fidesz): A Pénzügyminisztériumtól azt a tájékoztatást kapta, hogy küldött ugyan a város rendkívüli támogatási igényt idén, 1 milliárdra vonatkozóan, de elkésve. Honnan fog hiányozni ez az 1 milliárd forint.

Péterffy Attila: Két igényt nyújtottak be, egyet a Pénzügyminisztériumhoz és egyet a Belügyminisztériumhoz. A pénzügyminiszter „elfelejtette” az egyik igényt, illetve az 1 milliárdos igénylés után 50 milliót kaptak. Ezt követően 2 milliárdos igényt nyújtottak be. A helyi fideszes képviselőknek segíteniük kellett volna a várost abban, hogy megkapja az önkormányzat a segítséget.

Csizmadia Péter: Egy igényt valóban határidőre benyújtott a város, ezt követően kapta meg a Péterffy által említett támogatást (1 milliárd helyett 50 milliót), de a kétmilliárdos támogatást késve adták be.

Csizmadia Péter

Péterffy Attila: a Pénzügyminisztérium hibája, hogy nem kapták meg a támogatást.

Kővári János (ÖPE-KDNP): Ideje lenne a hisztériakeltés helyett dolgozni. A városvezetés év elején többek között a közvilágítás lekapcsolásával riogatta a pécsieket, amiből nem lett semmi. Nem a kormányra kéne mutogatni, hiszen mindig a kormány menti meg Önöket, most is. Nem látszik az iparűzésiadó-csökkenés. Nagy gaz van a városban, például Kertvárosban. Baj van a tömegközlekedéssel is. Nem vitatja senki, hogy feszített a pécsi költségvetés, de próbáljanak meg együttműködni a kormányzattal és a helyi ellenzékkel az arrogáns kommunikáció helyett.

Schmuck Roland (Pécs Jövője-MSZP): A működésbiztonsági keretről: arról van szó, hogy az év végén az intézmények, önkormányzati cégek működését ebben a még mindig covid-uralta helyzetben fenntartsák, ez a célja a 600 milliós polgármesteri keretnek. Már fel is használnak ebből a keretből 54 millió forintot.

Hári József (Fidesz): Burkoltan kapunk hideget-meleget, a Pénzügyminisztérium is komoly kritikát kapott. Bodnár Imre önkormányzati „főátvilágító” kormánykritikái elfogadhatatlanok.

Péterffy Attila: Rendben van, erre a 4-5 hónapra visszafogjuk magunkat, utána már nem kell. (Itt nyilván arra utal, hogy tavasszal megbukik a Fidesz-kormány.)

Csizmadia Péter (Fidesz): A polgármesteri keretre utalva gratulál a koalíciós képviselőknek, hogy tovább csökkentik a közgyűlés jogosítványait.

Péterffy Attila: Műbalhé zajlik. Tisztázzuk: egy 600 milliós keretről van szó, mert a két ünnep között a közgyűlés nem ül össze. Alpolgármesteri javaslat alapján dönt a polgármester úgy, hogy Csizmadia Péter, a költségvetési bizottság fideszes elnöke ezt a javaslatot azonnal megkapja. Egy módosító indítvány szerint pedig minden képviselő megkapja az alpolgármesteri javaslatot.

Péterffy Attila

Csizmadia Péter (Fidesz): azt javasolja, hogy valamennyi képviselőnek előzetes véleményezési joga legyen ebben az ügyben.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): a spórolást kezdje magán a városvezetés, mert eddig csak osztogattak a haveroknak.

Kővári János (ÖPE-KDNP): Milyen váratlan kiadásokról van szó? Semmi nem indokolja egy ilyen keret kialakítását. Melyek azok a tételek, amik miatt ezt a 600 millió forintot el kell különíteni?

Schmuck Roland (Pécs Jövője-MSZP): Javaslata: a 600 milliós keretet érintő döntésekről minden képviselő kapjon tájékoztatást.

Schmuck Roland

Ruzsa Csaba alpolgármester: Három fő tétel érintett a fenti keretből: rászoruló gyerekek közétkeztetésével kapcsolatos számlák, a MOL és a Tüke Busz közti számlái, reptérrel kapcsolatos ügyek. A városvezetés idén is 1,7 milliárd forintot fizetett vissza a kormánynak, ez az önök (az előző városvezetés) sara.

Csizmadia Péter (Fidesz): Elege van a kioktatásból, meg abból, hogy minden az előző városvezetés sara. Önök egy támogatási igényt sem tudnak határidőre benyújtani.

Hári József (Fidesz): Önök hány olyan átadáson vettek részt, amit az előző városvezetés indított el? 2010-ben hatalmas adóssággal vette át a várost a Fidesz.

Csaba István (Pécs Jövője-MSZP): neki a 600 millióról egészen más jut eszébe. Ennyivel voltak túlárazva a Fidesz idején beszerzett Volvo-buszok. Kíváncsi azok véleményére, akik annak idején megszavazták ezt a beszerzést.

Schmuck módosító javaslatát elfogadta a közgyűlés, Csizmadiáét elutasította. Az előterjesztést és a határozati javaslatot megszavazta a testület.

9.10: Péterffy Attila polgármester megnyitja az ülést.

Zárt üléssel kezdődött a nap, amelyet követően a polgármester bejelentette: a Pécsi Ellátó Központ igazgatói pályázatát lezárták, Babits-Gergits Imola Lillát bízták meg az igazgatói feladatok ellátásával.

Fotók: Rajnai Richárd

 

Hirdetés