Hirdetés

Nagy általánosságban nem, vagy csak alig emelkedtek a vágott fenyők árai idén, aki viszont ezüstöt szeretne venni, fel kell kötnie a nadrágját. Tapasztalatunk szerint kis túlzással ahány árus van, annyiféle árazással találkozhatunk, a vásárlók rohama azonban még nem indult el.

Amikor az egyszeri újságíró nekiindul a városnak, hogy szemügyre vegye a karácsony előtti vágottfenyő-kínálatot, megnézze az árakat, a forgalmat, és a végén még egy cikket is írjon belőle, akkor bizony nem árt két dolgot észbe vésni. Egyrészt semmi esetre sem szabad azzal indítani, hogy eláruljuk a valós célunkat, ebben az esetben ugyanis feltűnően szótlanná válik még a legharsányabb árus is. Másrészt azzal sem szabad beköszönni, hogy „csak nézelődöm”, innentől ugyanis gyakorlatilag megszűnünk létezni a kereskedő szemében.

Többedik próbálkozásra azért meglett az ideális „alibi”, amely úgy szól, hogy eljöttem megnézni a kínálatot, de ha a feleségem nélkül veszem meg a fát, akkor a karácsony nem bejgliillattól túlcsorduló családi körben telik majd, hanem kórházi körülmények között. Na, ez az igazi telitalálat, a legtöbb esetben ugyanis azonnal érkezik a széles mosolyba burkolt együttérzés. Persze azt már nem kell tudniuk, hogy a feleség valójában nem sárkány, hanem angyal, és hogy a favásárlást már évekkel ezelőtt megoldottuk egy időtálló műmegoldással.

[su_box title=”Akkor hogyan is kell helyesen írni a Nordmann-fenyő nevét?” style=”glass” box_color=”#c2bb6c” radius=”2″]Röviden: pont úgy, ahogy a címben szerepel. Nordmann. Régi dilemma ez, hiszen amióta megjelent Magyarországon is az ünnepek közeledtével ez a fajta fenyő, azóta kismillió kimondott és leírt változattal találkozhattunk már. Az persze hagyján, hogy a köznyelvben hogyan hangzik el a fa neve, de amikor 150 méteren belül láthattuk korábban a normann, a normand vagy a normannd változatokat, kiegészülve persze ezek nagy kezdőbetűs variációival is, akkor bizony nem tudhattuk, hogy kinek is higgyünk. Nos, a kereskedők úgy tűnik, tanultak a korábbi hibáikból, és egy zseniális megoldással orvosolták a problémát. Nem írják ki a fenyő nevét! Legalábbis 10-ből 9 nem – az az egy pedig, vagy a vakszerencse, vagy a lexikális tudás megléte miatt, de jól! [/su_box]

Node, fenyőkínálat! Szabad szemmel az azért tisztán látható Pécsett, hogy szűkösebb a famennyiség, mint az előző években. A legjobb példa erre a vásárcsarnok környéke, ahol tavaly, tavaly előtt is lépten-nyomon kivágott örökzöldekbe botlottunk. Idén azonban jóval szellősebben veszik körbe az épületet a tűlevelűek. Az egyik árussal szóba elegyedve (igen, hozzá már a tökéletes hazugsággal léptünk oda) viszont kiderült, hogy valószínűleg a következő napokban jönnek még kereskedők. Meglátjuk. Azt azonban elismerte emberünk, hogy kicsit még alapjáratos a vásárlói érdeklődés. Pedig az árakra aligha lehet panasz, legalábbis nála. Az előző évihez képest ugyanis nem emelt.

A lucfenyő métere 4000 forint, az ezüst 5000-be kerül, míg egy méternyi terebélyes Nordmannért 6000 forintot kell előkotornunk a zsebünkből.

És bizony az utóbbi esztendőkben egyre divatosabbá váló Nordmannból rengeteg van.

Ez azonban nem mindenhol általános. Mármint a korábbi árszint megtartása. Sőt, sok helyen már nem is méterárat adnak meg, hanem vagy darabra lövik be az értéket, vagy
-tól–ig összeggel operálnak. Egy másik fakereskedő ártáblája szerint például külön összeg tartozik az 1-1,5 méter közti lucokra (5.00-at kér értük), de ha valakinek egy 1,5-1,8 méter közti tetszik meg, az már 7500 forintot kóstál. A Nordmann még drágább, egy

két méter körüli példányért akár 15 ezer forintot is otthagyhatunk az árusnál.

Ami pedig az ezüstöt illeti? Nos, az itt például nem is volt.

Akárcsak a város másik pontján, az egyik hipermarket parkolójában. Pontosabban ez nem teljesen igaz, akadt ugyanis néhány ezüstfenyő, csakhogy a mondás szerint „kevés is van és csenevészek is”. Ami még szebb, az legfeljebb 60-80 centis. Aki tehát nagy ezüstfenyőre vágyik, itt nem találja meg a számítását. Annál nagyobb azonban a kínálat a Nordmannból. Itt színkód alapján vannak csoportra osztva a fák. Egy nagyjából kétméteres ára pedig megközelíti a 16 ezer forintot. Viszont a lucpártiak jól járhatnak, pláne, ha nem óriásfenyőben gondolkodnak. Egy 1-1,2 méteres kis szépséget ugyanis 2500 forintért már vihetnek is haza. Sőt, ha egy 1,5-1,8 méteres luc tetszik meg, azért is csupán 4000 forintot kérnek el.

[su_box title=”A Biokom most is örökbe fogadja a földlabdás fenyőket” style=”glass” box_color=”#c2bb6c” radius=”2″] A városüzemeltetési társaság tavaly hirdette meg először örökbefogadási akcióját, amit idén folytatni fog. Ezzel szeretne a Biokom minél több embernek kedvet csinálni ahhoz, hogy élő fenyőt vásároljanak karácsony előtt. Aki ugyanis a földlabdás megoldást választja, nem kell azon töprengenie, hogy az ünnepek után mihez kezd vele. Január 1–31. között, a nap 24 órájában bárki leadhatja a Biokom központi ügyfélszolgálatán (Siklósi út 52.), amit a társaság örökbe fogad. Előbb a Tüskésréti úton lévő Városi Csemetekertbe kerülnek a fenyők, majd később a város valamelyik közterületén ültetik azt el. [/su_box]

A fenti példák közös vonása, hogy minden esetben hivatalos, jellemzően Zala megyéből érkező termesztők árulnak. Akad azonban több olyan eldugott, vagy kevésbé eldugott hely is a városban, ahol azért a nagyesküt látatlanban nem merném letenni, hogy aki adja a fát, előtte évekig gondozta, nyesegette, locsolgatta is. Persze a valamit valamiért elv működik, hiszen Uránváros szívében belebotlottam olyan árusba is, aki az igencsak szemrevaló, jó 2,5 méteres Nordmann-fenyőjét „haveri alapon” (nem, sosem találkoztunk előtte!) „egy tízesért” már csomagolta is volna. Nyilván nem vihettem, hiszen tudják, a felségem nélkül szó sem lehet favásárlásról…

Mindent egybevetve az jól látszik, hogy egyelőre Pécsett még nem indult el a nagy roham a fenyőkért, mint ahogyan az is biztos, hogy aki kétméteres Nordmannra szeretné ráadni az ünnepi ruhát 24-én, annak azért érdemes kibélelni a zsebét vagy 15 ezer forinttal. Lucból annyi van, hogy csak végignézni a kínálatot is felér egy nyolcórás műszakkal a gyárban – cserébe viszont 4000-ből meg lehet úszni a beszerzését.

Fotók: Rajnai Richárd

Hirdetés