Nem hittem benne, de a migrénpiercing tényleg segített

Hirdetés

Nem sűrűn írok ilyen cikket, de most úgy érzem, mindenképp meg kell osztanom a világgal jó tapasztalatomat, hátha másnak segít. Kicsi gyerekkorom óta kínzott rendszeresen az időjárás-változás miatti fejfájás. Emlékszem olyan napra, mikor az iskolából haza kellett mennem, mert egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a hirtelen rám törő, durva migrénnel, semmi sem segített. Sajnos ez felnőttként sem lett jobb, gyakran a munkában is akadályozott. Most örömmel jelenthetem, hosszú évek szenvedéseinek talán végleg vége: a megoldást pedig egy egyszerű fülbevaló jelentette. Vélemény.

A fejfájásnak több típusát különbözteti meg az orvostudomány a jelentkező tünetek szerint. Habár sosem vizsgáltattam magam szakorvossal, a panaszaim miatt a családban mindig is úgy gondoltuk, nekem migrénem van, méghozzá általában valamilyen az időjárásban beállt változáshoz köthetően.

Általában ez úgy nézett ki, hogy a sajgás előtt a látásom elhomályosult, majd rendkívül hevesen jelentkezett nálam a fejfájás. Ilyenkor sajnos sem gyógyszerekkel, sem más módszerrel, mint például masszázzsal nem tudtam segíteni magamon, csakis az alvás volt hatásos. Már amikor sikerült lepihennem a görcsöktől. Nem akarom ezt összehasonlítani más, sokkal súlyosabb betegségekkel és problémákkal, amik nyilvánvalóan még inkább meg tudják keseríteni az ember életét, de akinek van, az tudja: a migrén sem kellemes.

Az pedig nagyon kellemetlen és bosszantó, mikor az ember kénytelen még a munkából is elkéretőzni, mert egyszerűen képtelen ellátni a feladatait a fájdalomtól. Nekem nagy szerencsém, hogy eddig mindig tekintettel voltak rá a feletteseim, de tevékenységükből adódóan rengetegen nyilván nem tehetik meg, hogy „csak úgy” hazamennek ledőlni…

2021 tavaszán beszéltem erről egy barátnőmmel, aki elmondta, Szekszárdon csináltatott magának „migrénpiercinget”. El sem tudtam képzelni, milyen lehet az. Úgy gondoltam, ez csak humbug, egyáltalán nem hittem benne. Végül a változékony időjárás miatt nyáron a szokásosnál is többször jött a fejfájás, így elhatároztam, hogy én is kipróbálom a dolgot.

Augusztus közepére kaptam időpontot. A hölgy először kikérdezett, majd kimért a fülemen két pontot, melyen szerinte át kellett szúrni a piercinget ahhoz, hogy hatásos legyen. Már ez a művelet sem volt kellemes, de csak azután jött a java: maga a fülbevaló behelyezése pokolian fájt, az érzéstelenítés ellenére is. De komolyan, ordítottam. Hozzáteszem, már több hasonló testékszert készíttettem, egyiknél sem éreztem így. De az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ismerek másokat, akik igénybe vették a szolgáltatást, és szinte meg sem érezték a dolgot. Hogy mi az oka ennek a különbségnek, az számomra nem derült ki. Talán csak puding vagyok.

Mindenesetre nagyjából 20 perc alatt kész voltam. A piercing mellé kaptam egy részletes leírást, hogyan tartsam karban és mikre figyeljek, valamint arra is felhívták a figyelmemet, hogy a következő hetekben rendszeresen kell fertőtleníteni.

Azóta eltelt már egy fél év és összesen kétszer tapasztaltam a korábbihoz hasonló fejfájást. Ez önmagában is óriási dolog, az pedig külön öröm, hogy mindkét alkalommal elég volt csupán egy-egy fájdalomcsillapító tabletta ahhoz, hogy elmulassza a migrént. Ez régebben elképzelhetetlen volt. Azt nem állítom, hogy akupunktúrával, esetleg más gyógykezeléssel nem értek volna el nálam hasonló eredményt.

Azt pedig, Hogy másoknak is segít-e a piercing, nem tudom. Én azonban kifejezetten örülök neki, hogy minden fenntartásom ellenére megcsináltattam.

Mivel kíváncsi vagyok az orvosi véleményre is, tavaly októberben megkerestem a témában a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Neurológiai Klinikán működő fejfájás ambulanciát is, ők azonban azóta nem reagáltak az e-mailemre. Amennyiben mégis sikerül beszélnem az illetékessel, természetesen frissítem a cikket.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés