Hirdetés

Az egyik új igazolás, Tóth-Gábor Kristóf góljával 1-0-s győzelemmel kezdte a szezont a PMFC NB II.-es labdarúgócsapata.

Bár bő egy hónapja még komoly fenntartásaink lehettek, hogy egy viszonylag értelmezhető csapattal egyáltalán képes lesz-e kiállni az első bajnokijára a PMFC, azért az elmúlt pár hétben kellően felpörögtek ahhoz az események, hogy ez az aggályunk tovaszálljon. Persze sokat mondó volt a pécsiek kezdőcsapata, amelyben az elmúlt évben megszokott összeállításból Helesfay, Rácz, Katona és Nikitscher maradt hírmondónak – azaz összesen hét új igazolásnak szavazott bizalmat a kezdőben a Munkás új edzője, Weitner Ádám. Még a csupán kettő – vagy inkább másfél – napja érkezett Kesztyűs Barna is a kezdőben találta magát.

A hazai drukkerek nagyon kíváncsian várták, hogy milyen játékkal rukkol elő a Pécs, de az első bő fél órában azon túl nem sokat lehetett megállapítani ebből, hogy az hosszú ívelések kikoptak a PMFC repertoárjából az előző szezonhoz képest. Láthatóan Weitner Ádám szeretné, ha a földön vinné fel a csapat a labdát – a gond csupán annyi volt, hogy nem nagyon tudta. Tóth-Gábor Kristófnak többször is felpasszolták a labdát a társak, de lefordulni nem nagyon tudott a védőkről, a visszapasszokba pedig rendre hiba csúszott. Mindeközben a Békéscsaba az első 5-10 perc kemény támadásait leszámítva – amit a Pécs túlélt –, láthatóan kontrákkal próbált operálni. Egy ízben Hamed el is jutott a ziccerig, Helesfay azonban nagyot mentett.

A félidő hajrájában a Pécsnek is akadt egy nagy lehetősége, Harsányi azonban a Tóth-Gábortól kapott labdát a kelleténél kicsivel tovább cipelte, így kiszorított szögből már csak fölé tudott bikázni. A 0-0-s első 45 perc igazából igazságos volt.

A szünet után sokáig úgy tűnt, hogy mind a két csapat meg van elégedve az iksszel, aztán az utolsó fél órára fordulva azért a PMFC elkezdte azért kapkodni magát. Néhány kisebb lehetőség után Tóth-Gábor előtt adódott egy hatalmas esély, Bukrán azonban a kapufa segítségével ki tudta tornászni fejesét. A szögletből azonban már jött a hazai gól. Kesztyűs tekert középre, Tóth-Gábor pedig bólintott egyszer – ezt a gólvonalról még tisztázta az egyik védő –, majd bólintott másodszor is, ez pedig már ünneplést eredményezett.

A Békéscsaba, miután hátrányba került már nem tudott újítani, sőt, a hosszabbítás perceiben milimétereken múlt, hogy nem lőtte meg a Pécs a másodikat is. Kesztyűs szabadrúgása ugyanis a felső lécről egy kicsivel a gólvonal elé pattant. Szebb lett volna a 2-0, de kár lenne elégedetlenkedni. A nyáron szinte teljesen újjáformálódó PMFC-től a 3 pont elsőre így is remek.

PMFC–Békéscsaba 1-0 (0-0)
Labdarúgó-Merkantil Bank Liga, 1. forduló. Pécs, 1500 néző. V.: Farkas Tibor (Máyer G., Nagy V.)
PMFC: Helesfay – Mayer, Rácz, Katona, Hadaró – Terbe, Kesztyűs – Makrai (Futó, 80.), Nikitscher, Harsányi (Svedyuk, 88.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám.
Békéscsaba: Bukrán – Puskás, Fazekas, Bora, Mikló – Talpalló, Zvara (Váradi, 77.), Kitl (Lukács, 77.), Szabó P. (Sipos, 65.) – Máris, Hamed.

Gól: Tóth-Gábor (71.).

Az 1.forduló további eredményei:

Gyirmót–Szentlőrinc 4-0
Tiszakécske–Mosonmagyaróvár 1-0
Soroksár–Kozármisleny 3-1
Haladás–Csákvár 1-1
Kazincbarcika–Dorog 2-0
Ajka–Budafok 3-0
Siófok–Diósgyőr 1-0
Győr–Nyíregyháza 1-0

Fotó: PMFC / Kurdi József

Hirdetés