Magyar Péter nyilvánosságra hozott csütörtök reggel egy 2023-as hangfelvételt, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszél, a kormány döntése értelmében szakítanak az addigi békementalitással.
A Tisza Párt elnöke facebook oldalán tett közzé egy 2023-ban készült hangfelvételt, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hallható. Hogy pontosan hol hangzottak el a mondatok, nem tudni, de a felvétel alapján valószínűleg a honvédség valamilyen szakmai testülete előtt.
„Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel” – hangzik el Szalay-Bobrovniczky Kristóf szájából a hangfelvételen. Később azt is mondja a honvédelmi miniszter, hogy „…egy folyamat eredményeképpen szakítunk a békementalitással.”
A miniszter arról is beszél, hogy a nyilvánosságban fiatalításként ismert folyamat a honvédségen belül is ezt a célt szolgálta, ez segítette elő, hogy szakítsanak a békementalitással, és – ahogyan ő fogalmaz – „átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára.”
A felvétel tanulsága szerint ennek a végrehajtására bízta meg Bödöndi Gábort, hogy vezérkari főnökként koordinálja az átállást – azaz ezért váltották le Ruszin-Szendi Romuluszt.
Magyar Péter, a közzétett hangfelvételhez fűzött kommentárjában azt írja, hogy Orbán Viktor kormánya a hazugság és a háború kormánya. „Orbánék a békéről hazudtak a magyaroknak, de kiderült, hogy háborúba sodornák a csodálatos országunkat”. Magyar szerint ez nem politikai hiba, hanem bűn. Olyan bűn, amire nincs, és nem is lesz bocsánat.
Fotó: MTI