Fontos mérföldkőhöz ért a BAT Hungary új gyártócsarnokának építése Pécsen, amelyet május 27-én, a bokrétaavatón ünnepeltek meg. A vállalatcsoport a Finn utcában bővíti gyártókapacitását, ezzel megerősítve Pécs stratégiai fontosságát a BAT jövőjében.
A BAT Hungary tavaly jelentette be történetének legnagyobb beruházást, amelynek keretében több mint 60 milliárd forintos forrásból egy új, 7500 négyzetméteres üzemcsarnokot építenek a Finn utcai telephelyen, így bővítve gyártói kapacitásukat. A munkálatok jelenleg nagyjából a felénél tartanak, ebből az alkalomból szerveztek most bokrétaavató ünnepséget. Mint azt Vargek Tamás, a BAT Hungary ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, nemcsak mennyiségi növekedés, hanem modernizáció is zajlik.
– A vállalatcsoport célja, hogy olyan termékeket juttasson a piacra, amelyek csökkentik a hagyományos dohányzásból eredő káros egészségügyi hatásokat – emelte ki az ügyvezető. – Pécsen 2018 óta gyártunk nikotinpárnákat, ezzel a beruházással pedig új szintre emeljük törekvésünket. A fejlesztés mutatja elkötelezettségünket, hogy hozzájáruljunk egy füst nélküli világ létrejöttéhez.
Hoppál Péter, országgyűlési képviselő az ünnepségen elmondta, hogy a kormány olyan partnereket, valamint a város olyan beruházókat keres, akik felelőséggel gondolkodnak a jövőről. A füstmentes nikotinpárnák gyártásával ez a BAT tekintetében is megfogalmazódik, és globálisan átterelheti a dohányzókat az innovatív termékek használatára.
Pécs már most is a világ egyik legmeghatározóbb nikotinpárna-gyártó központja, a telephely jelenleg 8 gyártósorral rendelkezik, ez fog 16 új gyártósorral bővülni.
– A beruházás eredményeként egy világszínvonalú, csúcstechnológiával felszerelt üzemet hozunk létre, amelynek technológiai felszereltséget, a hatékonyságot és a fenntarthatóságot tekintve is nemzetközi élvonalba tartozik – hangsúlyozta Shabab Ali, a BAT Hungary termelési igazgatója. Ahogy fogalmazott, a cég évtizedek óta Pécs egyik legnagyobb munkáltatója, a több mint 1200 főt foglalkoztató gyár globális szinten is jelentős termelőegysége a vállalatcsoportnak. A mostani bővítés pedig újabb 450 munkahelyet teremt.
A beruházás nemcsak Pécs és a régió szempontjából, de nemzetgazdasági szinten is meghatározó – ezt már Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára mondta hozzátéve, hogy bár minden fejlesztés további munkaerő alkalmazását teszi lehetővé, a beruházás sikerességéhez ez önmagában nem elég. Ahhoz, hogy ez a több mint 100 éves múltra visszatekintő iparág életképes tudjon maradni, innovációra van szükség. Minden innováció megmutatja, hogy a magyar ember kreatív, és példát tud mutatni más országok számára is – fogalmazott az államtitkár.