A késések felszámolása és a sebesség emelése, a Budapest és Pécs közötti vasútközlekedés javítása a célja azoknak az előre tervezett pályakarbantartási munkálatoknak, amelyek miatt június 21. és július 18. között módosul a menetrend a pécsi fővonalon.
Ez idő alatt a simontornyai Sió-hídon felújítási munkálatokat végeznek, ugyanitt a település vasútállomásának vágányait is karbantartják több száz méteren, síneket, ágyazatot cserélnek, felújítják a peront, továbbá Pincehelynél átépítik a 61-es főút közúti-vasúti átjáróját – áll a MÁV lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A felújítás során Simontornya állomáson 300 méteren megszüntetik a sebességkorlátozást, így – az augusztus közepi utószabályozást követően – ismét 120 kilométer/órára emelik az engedélyezett pályasebességet.
A Budapest–Pécs vonalon a vágányzár idején pótlóbuszok közlekednek a Mecsek InterCityk helyett Sárbogárd és Dombóvár, a kaposvári Kresz Géza, Rippl-Rónai és Somogy IC-k, valamint a személyvonatok, S40-es vonatok helyett pedig Sárbogárd és Keszőhidegkút-Gyönk között. Az InterCityk a Keleti helyett Budapest-Kelenföld állomásig közlekednek és onnan is indulnak.
Menetrendi változások a Mecsek InterCityknél:
- A Budapest és Pécs közötti Mecsek InterCityk helyett Sárbogárd és Dombóvár között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
- A vonatok csak Kelenföldtől közlekednek, onnan 40 perccel korábban indulnak, Pécsre az eredeti menetrendjük szerint érkeznek.
- Pécsről a megszokott időpontban indulnak a Budapestre tartó Mecsek InterCityk, a pótlóbuszos átszállás miatt azonban körülbelül háromnegyed órával később érkeznek Kelenföldre.
További információ ide kattintva olvasható.
Kiemelt fotónk illusztráció