Hirdetés

Sárkányok, szörnyek és boszorkák látogatták meg a Zsolnay Negyedet! Én kicsi szörnyem címmel ingyenes kiállítás látható október 23-ig a Kemence Galériában, amely során a kortárs magyar gyermekkönyvek fantázialényeivel ismerkedhetünk meg. Révész Emese művészettörténész, a kiállítás kurátora mesélt a részletekről.

– Milyen szörnyekkel találkozhatunk a kiállításon?

– A gyermekkönyvekben mindig is helye volt a szörnyeknek, így szerepelnek köztük népmesei szörnyek (például a hétfejű sárkány), de vannak mitologikus szörnyek és képzeletbeli lények is. Gazdag a merítés, hiszen vizuálisan több évezredre nyúlik vissza a téma, már az ókori görögöknél és a sumér kultúrában is volt hagyománya.

– Utazó tárlatról van szó, milyen volt az eddigi fogadtatása?

– Mivel ez a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria utazó tárlata, először itt volt látható, de különleges időpontban, tavasszal nyílt meg, így a vírus terjedésével különös felhangot kapott: a szörnyek ábrázolása összekapcsolódott a vírussal. Sajnos a járványhelyzet miatt rövid ideig volt látható Budapesten, és Pécs a második állomása a tárlatnak.

– Ezt hallva felmerül a kérdés: milyen értelmezési lehetőségei, mondanivalói vannak manapság a szörnyeknek?

– Fontos, hogy a kiállításon nem a populáris kultúra szörnyeiről – mint például King Kong vagy a Minecraft teremtményei – van szó, hanem a művészi grafika eszköztárával megfogalmazott, gyermekkönyvekben megjelenő lényekről. Hogy kinek mit jelent egy-egy szörny, az igen szubjektív, és az értelmezés azért sem egyértelmű, mert a tárlaton képzeletbeli lények jelennek meg, van, aki számára ezek ijesztő szörnyek és van, aki számára nem.

– Mi a kiállítás célja?

– Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a gyerekkönyv-illusztráció része a kortárs művészetnek és kortárs vizualitásnak. A gyerekkönyveket sokféleképpen illusztrálják, egy részük nem fejleszti a kicsik vizuális érzékenységét, viszont az itt látható alkotások művészi értékű illusztrációk. Mivel óriási a szülők felelőssége abban, hogy minőségi szövegű és képi világú könyvet adjanak a gyermek kezébe, segítséget is szeretnénk nyújtani számukra, hogy biztosan művészien illusztrált könyvet válasszanak.

– Nem félelmetes a kiállítás a gyerekek számára?

– A kiállítást egyaránt ajánljuk felnőtteknek és gyerekeknek. A gyerekek számára izgalmas, hogy felismerhetik az ismerős lényeket a könyvekből, amiket otthon forgatnak, és sokszor maguk is kedvet kapnak a rajzoláshoz. A félelmetesség kapcsán fontos kiemelni, hogy léteznek kifejezetten féleleműző lények is. Ezek a gyerekkönyvek fontos szegmensei, segítő funkciójuk van, hogy feloldják a szorongásokat, például a sötétségtől. A kiállítás egyik részében ilyen segítő könyvek jelennek meg, például a Bibedombi szörnyhatározó, Adamik Zsolt könyve, amit Hanga Réka illusztrált, vagy Dániel András sokak számára ismert kufli meséi, amelyek egy humoros, karikaturisztikus világot ábrázolnak. Ezek szembesítik a félelmeikkel a gyerekeket és játékos formában fel is oldják azokat.

[su_box title=”Szörnyűség a galériában!” style=”soft” box_color=”#66c0e8″ radius=”2″]Az Én kicsi szörnyem című kiállítást múzeumpedagógiai foglalkozás keretében is megismerhetik a gyerekek. A program során megismerkedhetnek a szörnyekkel és a kortárs illusztráció magyar képviselőivel. Szó esik a kortárs meseirodalomról, és a mesében kötelezően szereplő karakterekről.
Elsősorban nagycsoportos óvodás és általános iskolás csoportok jelentkezését várjuk Balogh Tündénél a +36 20 436 0163-as telefonszámon.
Belépő: 700 Ft/gyerek, a kísérőnek ingyenes
[/su_box]

(x)

Hirdetés