21 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
Kezdőlapne pipáld kiA mezőgazdasági vontató már nem számít teherjárműnek

A mezőgazdasági vontató már nem számít teherjárműnek

A teherjármű fogalmi körébe péntektől nem tartozik bele a mezőgazdasági vontató, továbbá a lassú jármű, és a mezőgazdasági vontatóból, valamint a lassú járműből és az általuk vontatott pótkocsiból (félpótkocsiból) álló járműszerelvény sem.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet a 2011 vége óta hatályos, díj ellenében végzett közúti áru- és személyfuvarozást szabályozó rendeletet módosítja.

A változást követően megszűnnek azok a kötöttségek, amelyek a vontatóval történő fuvarozáshoz is kötődtek eddig. Így például nem szükséges engedélyt beszerezni a közlekedési hatóságtól, és nem kell megfelelni az ehhez szükséges – egyebek mellett gazdálkodási – követelményeknek.

Nem kell előírt tárolási követelményeknek megfelelni, és nem kell a jármű oldalán feltüntetni az üzembentartó nevét és telephelyét, illetve a közlekedési hatóság által e célra rendszeresített jelet és azonosítási számot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő