12 C
Pécs
kedd, október 8, 2024
KezdőlapAbszolut FérfiA pécsi tanár üzenete a felmondás után: „most alakulnak a mintáink, hogyan...

A pécsi tanár üzenete a felmondás után: „most alakulnak a mintáink, hogyan lehet változtatni”

Miután július 4-én megszavazta a parlament a státusztörvényt, Bosák Levente, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanára, osztályfőnök, az intézmény egykori igazgatóhelyettese, az Emberség díjjal jutalmazott Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás egyik alapítója azonnal bejelentette felmondását. Döntése okairól, terveiről kérdeztük.

Számos egyeztetés, országos tiltakozás, demonstráció ellenére a kormánypárti voksokkal együtt végül megszavazták a tanárok új életpályájáról szóló javaslatot. A státusztörvény 2024. január elsejével lép hatályba, ezzel együtt megszűnik a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonya, a munkáltatónak minden évben értékelnie kell teljesítményüket, a havi illetményüket pedig ennek figyelembevételével határozzák meg, illetve hangsúlyos elem még, hogy a tanárok ekkortól más intézményekbe is átvezényelhetők lesznek.

A törvényjavaslat elfogadásának hatására már több ezer pedagógus jelezte, elhagyják a pályát, köztük a pécsi Bosák Levente is.

A tanár lapunknak elmondta, nem érte váratlanul a hír, és már hetekkel ezelőtt jelezte az iskolában, hogy fel fog mondani. Bár bízott a csodában, igazából nem a státusztörvény megszavazásán múlott a döntése. Az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján szerinte ez volt a felelős lépés. Akkor még igazgatóhelyettes volt, nem állhatott volna bele a tiltakozásokba, többször figyelmeztette is a tankerület, hogy ha részt vesz ezekben, felmentik a helyettesi feladatai alól – mondta.

Nyilvánvaló volt viszont, hogy tovább folytatják a Dialógus az Oktatásért programsorozatot (aminek keretében párbeszédes formában dolgozzák fel az oktatás fejlesztendő területeit) és a demonstrációkat (például a zebraszerdát), közben pedig folyamatos bizonytalanság volt számára, diákjainak és az intézménynek is, hogy meddig maradhat. Mivel sem magát, sem az érintetteket nem akarta ilyen helyzetbe hozni, így a távozás mellett döntött.

A pécsi tanárt arról is megkérdeztük, hogyan tovább, mik a jövőbeli tervei. Lapunknak elárulta, oktatási intézménybe, sem állami-, sem egyházi-, sem magániskolába nem szeretne visszatérni egyelőre, és szerinte sehol nem is fogadnák iskolán kívüli aktivitása miatt. Most egy darabig kivár, tiszta fejjel szeretné meghozni a továbblépéshez szükséges döntést.

Fontos üzenete a beszélgetésnek, hogy a pedagógus mégsem reményvesztett, úgy véli, amit csináltak, nem egy rövidtávú folyamat része.

Viszont az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján szerinte még „lesz lejjebb”.

– Szeptemberben kell majd például dönteni, elfogadják-e a tanárok a 2024 elején életbe lépő státuszváltozást vagy sem, így akkor még lehetnek – bár nem gondolom, hogy nagyobb számban –, akik nem fogadják el. Az új tanévtől pedig megkezdődik a pedagógusok teljesítménymérésének tesztidőszaka, a belső struktúra kialakítása, melynek végén aztán a jegylezárások, érettségik közben és után kell a tanárok értékelését elvégezni – mondta. Bosák Levente szerint ez nem lesz könnyű időszak sem a pedagógusoknak, sem a vezetőségnek.

Arról, hogyan látja a pedagógustársadalomban a törvény fogadtatását, elmondta, általánosságban azt tapasztalja, a túlnyomó többség látja, hogy gond van az oktatási rendszerrel, a helyzet régóta folyamatosan romlik, de arra, hogyan lehet változtatni, még nincsenek meg a minták, ezek épp most alakulnak.

– Végig kell járni az utat, aminek csak az elején járunk, de közép-, illetve hosszú távon előremutató eredmények lehetnek. Ez persze nem vigasztalja azokat, akik most részesei a köznevelésnek, közoktatásnak – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás nem szűnik meg, folytatódnak a dialógusok is, jelen lesznek az Ördögkatlan Fesztiválon, tehát a munka nem szűnik meg, dolgoznak tovább.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő