23 C
Pécs
vasárnap, május 5, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldA választások előtt fél évvel változtatott a Fidesz a szabályokon

A választások előtt fél évvel változtatott a Fidesz a szabályokon

Az Országgyűlés kormánypárti többsége ma a szuverenitásvédelmi törvényt is megszavazta.

A közelmúltban a Mi Hazánk Mozgalom nyújtott be törvénymódosító javaslatot, amely szerint visszahozták volna a listás szavazást Budapesten az önkormányzati választásra. A szélső jobboldali párt más ponton is módosította volna a törvényt, így például az országgyűlési választáson arányosabb rendszerre tett javaslatot, hogy a parlament összetétele jobban tükrözze a választások végeredményét.

Ahogyan azt sejteni lehetett, a Fidesz végül csak a számára kedvező(bbnek tűnő) módosítást támogatta, amit végül meg is szavazott, így jövő júniusban, az önkormányzati választáson már pártlistákra is lehet majd szavazni a fővárosban. Ez azért fontos, mert a fővárosi közgyűlés így a listás eredmények alapján áll majd össze, nem pedig a kerületi polgármesterek alkotják majd a testületet, mint jelenleg.

Ez minden bizonnyal javítja a Fidesz esélyeit a fővárosban – igaz, Karácson Gergely regnáló ellenzéki főpolgármester a törvény megváltoztatása után azt mondta, így is meg fogják nyerni a választást Budapesten.

Hogy egy bohózatba illő elem is tarkítsa a szavazást, arról a javaslatot eredetileg benyújtó Mi Hazánk gondoskodott, ugyanis a párt képviselői tartózkodtak a szavazás során. Toroczkai László elnök ezt azzal magyarázta, hogy előre eldöntötték, csak akkor szavazzák meg saját javaslatukat, ha a választási törvény többi módosítását is támogatja a kormányzó többség. Mivel ez nem történt meg, az a Monty Pythonba illő eset állt elő, hogy a törvénymódosítást javasló párt nem szavazott a saját módosítására.

Egy másik, sok kritikával illetett javaslatot, a szuverenitásvédelminek nevezett törvényt is megszavazott ma a parlament. A 199 fős Országgyűlés 140 tagja nyomott igent rá, azaz a Fidesz-KDNP frakciószövetség mellett a Mi Hazánk képviselői is megszavazták.

A törvény megtiltja, hogy választáson induló politikai szervezetek vagy jelöltek külföldről fogadjanak el kampánytámogatást, aki mégis így tesz, az akár három év börtönnel is büntethető lesz. Emellett hamarosan fel fog állni a Szuverenitásvédelmi Hivatal is, amely gyakorlatilag bárkit ellenőrizhet, aki akármilyen feltételezések szerint veszélyeztetheti Magyarország szuverenitását – számolt be a Telex. A törvény szövege azonban szabad értelmezésre ad lehetőséget a hivatal számára, hogy ki is számít potenciális „veszélyforrásnak”. Az ellenzéki pártok és számos civil szervezet az utóbbi hetekben arról beszélt az akkor még csak tervezett törvény kapcsán, hogy azzal a kormány újságírókat, önkormányzatokat, a neki nem tetsző cégeket, egyházakat és civileket akar megfélemlítenie.

A hatóság elnökét Orbán Viktor javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki hat évre, várhatóan január 1-ig a miniszterelnök meg is fogja tenni személyi javaslatát az új pozícióra – amivel a hírek szerint mentelmi jog is jár majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő