Az autó, amit nem kell tankolni, mert napenergiával megy

Egy holland tech startup a világon elsőként kifejlesztette a napelemes villanyautót – írja az Origo.hu.

A World Solar Challenge háromszoros győztesei által alapított, 110 főt foglalkoztató Lightyear cég célja, hogy elősegítse, illetve felgyorsítsa a zöld, napelemes közlekedésre való átállást. A Lightyear One villanyautója évi 8-10 ezer kilométer megtételére képes kizárólag napenergia felhasználásával, mivel jó időben egy óra alatt körülbelül 12 kilométer megtételére elegendő áramot termelnek az új generációs napelemei. Ha teljesen lemerült a padlóba épített akku, napfényben akkor is lehet menni 15-20 km/órás sebességgel egészen estig.

Azért a tetőn és a motorháztetőn elhelyezett, összesen 5 m2-es napelemtáblák mellett
rendes elektromos töltőcsatlakozás is van a kocsin, 230 V-os háztartási aljzatról 10 óra alatt 350 kilométerre elég energiát képes felvenni a viszonylag kisméretű akkumulátorába. Egy teljes töltéssel 725 kilométer a hatótáv a WLTP mérés szerint, de télen is garantálják a 400 kilométert.

Azonban az eredeti koncepciója az, hogy több hónapon át üzemeltethető kizárólag napenergiával, direkt és járulékos szén-dioxid-kibocsátás nélkül. A startup weboldalán található kalkulátorral bárki kiszámíthatja, hogy a megtett távolság alapján várhatóan hány villamos töltésre lenne szüksége évente.

Összkerékhajtású a One, de nem a hagyományos módon, hanem úgy, hogy
minden kerekét egy-egy külön agymotor hajtja. Ezek fékezéskor generátorüzemre váltanak, és áramot termelnek vissza az akkumulátorba.

Az egymástól független kerékagymotorok komoly előnyt jelentenek menetdinamikai szempontból (nyomatékvektor-szabályozás), emellett a hajtási veszteségeket és a tömeget is csökkentik egy hagyományos autóhoz képest. A One nem is lassú,
0-100 km/órára 10 másodperc alatt képes felgyorsulni.

A Lightyear startup és a flottamenedzsmenttel foglalkozó LeasePlan együttműködésének köszönhetően jövőre már nemcsak megvásárolni, de lízingelni is lehet az autót. A tervek szerint a kereskedelmi használatra szánt Pioneer Edition változat 2020-ban jelenik meg a piacon, az első 100 példányt már meg is rendelték 119 ezer eurós (38,5 millió forintos) áron.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés