Ebben az évben is motorra pattannak a pécsi nyuszik és tesznek egy jó nagy kört a városban, amely során meglepik a gyermekeket. A motoros nyuszik idén sem feledkeztek meg azokról a kicsikről, akikkel nem tudnak a guruláson találkozni, számukra adománygyűjtést szerveztek.

hirdetés

Már hagyománnyá vált Pécsen, hogy nemcsak a szezon elején és végén, hanem ünnepekkor is gurulnak egyet a motorosok a városban. Decemberben Mikulássá változnak át, húsvétkor pedig nyusziruhát öltenek és úgy pattannak motorra.

Ebben az évben április 20-án rendezik meg a nyuszis gurulást, amely során a motorosok a Pécs Pláza parkolójában gyülekeznek, majd fél 12-kor megindul a konvoj a Megyeri hídon át a 6-os főútra fordulva a gyermekklinikáig. Ezután a Mártírok útján és a Veress Endre utcán át a Mecsek Áruházig tartanak, ahol megállnak és meglepik az arra járó gyerekeket. Ezt követően az Ybl Miklós és a Nendtvich Andor út érintésével, a Bajcsy-Zsilinszky utcán és az Irgalmasok utcáján át eljutnak az utolsó megállóhoz, a Széchenyi térre.

A szervezők, a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület tagjai fontosnak tartják, hogy mosolyt csaljanak olyan arcokra is, akik valamiért nem tudnak találkozni a motorosokkal a megadott útvonalukon, ezért számukra adománygyűjtést szerveznek.

Nem ez az első jótékonysági akció, amit az egyesület szervez, és mindig szép számmal érkeznek a felajánlások. A nyuszis adománygyűjtésre még várják az adományokat, a gyűjtési pontok listáját ITT találod.

A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület által szervezett gurulások célja, hogy felhívják a figyelmet a motorosokra, illetve a biztonságos közlekedésre. Az egyesület elnöke, Tóth András ennek érdekében több projektben is jelen van a rendőrséggel közösen, nemrég például elkészítették közös videójukat, amiben a tavaszi átállás feladatairól, veszélyeiről beszélt:

Ezen kívül márciusban a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság felkérte az egyesület elnökét, hogy tartson előadást a motoros balesetek megelőzéséről, valamint a motorkerékpárosok közlekedésbiztonságáról.

Pécs első motoros egyesületének elnöke szerint a motorozás legfontosabb kelléke a motoros, így azt javasolja, hogy mielőtt hosszú útra indulnál, látogass el egy vezetéstechnikai tréningre. Erre ITT tudsz jelentkezni.

hirdetés
Hirdetés