Eladóvá vált a pécsi önkéntes tűzoltók hőn szeretett és dédelgetett tűzoltóautója. Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület által fenntartott és átalakított járműtől azért válnának meg, mert egy újabbat szeretnének szolgálatba állítani. 

A Mercire keresztelt 1975-ös jármű Németországból került Pécsre. Először a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon szolgált, majd a pécsi önkéntes tűzoltókhoz került.

Nem éppen hétköznapi hirdetés

– Még tartálya sem volt, de nekünk ez akkora kincs volt, hogy elkezdtük átalakítani. Egy 900 literes víztartályt építettünk a belsejébe, ami alkalmas volt kisebb tűzesetek megfékezésére – mondja Eiter Zoltán, a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület alelnöke.

900 literes tartályt építettek a belsejébe a pécsi önkéntesek

A Mercivel voltak Egerágon szalmabálákat oltani, legutóbb pedig a Király utcai gázrobbanáshoz is kivonultak.

– Amellett, hogy kilencen elfértünk benne, minden felszerelésünket is bele tudtuk gyömöszölni. Nagyon hasznos kis járgány – meséli Eiter Zoltán.

Most viszont fájó szívvel, de megválnak a “kislánytól”.

Ez komoly? 28244 km!

Sok helyen felbukkant már a Merci

A Mercike amúgy a 43 év alatt alig tett meg 28 ezer kilométert, szinte bejáratós.

– Nagyon vigyáztunk rá. Olyan településeknek ajánlanánk, akiknek van tűzoltó egyesületük és nem szeretnének sokat költeni a tűzoltóautóra, mivel ez hóban-fagyban, de a legnagyobb melegben is elindul – mondja Zoltán.

Az egyesület önkéntese szerint ez a jármű nem olyan, mint a korszerű társaik. Ebben nem romlik el a légkondicionáló – mivel nincs benne – és nem fog rajta az idő sem. Tuti vétel!

Hirdetés