8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapAbszolút Pécs200 medúza van a Mecseken

200 medúza van a Mecseken

Igazi különlegesség látható a pécsi zoo-ban: talajlakó medúzák születtek az akváriumban, ilyen állatok nagyon ritkán szaporodnak fogságban. A sok kis medúza most még alig egy centis, tavaszra azonban 10-15 centiméteresek lehetnek.

Medúzát csak kevés magyar állatkertben lehet látni, egészen pontosan csak a budapesti állatkertben és a Tropicariumban tartják őket. Arra nagyon ritkán van példa, hogy fogságban szaporodnak – Pécsett azonban a jelek szerint jól érzik magukat, ugyanis mintegy 200 kis példány jött világra.

Nagy Antal gondozó elmondta, az eset más szempontból is hatalmas meglepetést okozott: kiderült ugyanis, hogy nem a legutóbb tartott füles medúzák szaporulatáról van szó, hanem a zoo újbóli megnyitása előtt beszerzett és időközben másik állatkertbe költözött talajlakó medúzákéról.

A gondozók az akvárium aljzatában már egy ideje látták a miniatűr, helyben ülő kis állatokat, az úgynevezett polipokat (ez csak az elnevezésük, de nincs közük a jól ismert polipokhoz). A természetes környezetben viszont valamilyen külső behatásra van szükség, hogy átalakuljanak a következő fejlődési szakaszba, a szabadon úszó medúzaformába. A szakirodalmat böngészve kiderült, a jód segíti ezt a folyamatot, így azt adagoltak a vízhez, és rengeteg kis medúza fejlődött ki.

Nagy Antal, állatkert gondozó, hl
Nagy Antal mutatja, milyen formában érkezik a táplálékul szolgáló sórák

A rengeteg nem túlzás: Nagy Antal gondozó közölte, mintegy 200 egyedük van, amelyek jelenleg maximum 1 centi átmérőjűek, és szépen növekednek, pár hónap múlva 10-15 centisek lehetnek.

Az akvárium önmagában is különleges kialakítású: mivel a medúzák rendkívül törékeny lények, így semmilyen berendezés nincs benne, sőt a sarkok is lekerekítettek, a szélek ugyanis önmagukban is végzetesek lehetnek a kis állatok számára.

A táplálás sem egyszerű: a csöppnyi állatok a még apróbb sórákot fogyasztják, ezt az állatkert „instant” formában szerzi be: a sórákok petéit egy napig tengervízben kell áztatni, ezután fejlődnek ki a táplálékul szolgáló kis rákocskák.

levélhal, hl03
Levente, a levélhal: kaméleonként tudja a színét változtatni

[su_box title=”Levente, a különleges hal” style=”glass” box_color=”#68b1c9″ title_color=”#ffffff”]Van egyébként más különlegesség is a pécsi állatkertben: nemrég érkezett Levente, a levélhal, amely akár tíz centire is megnőhet. A hal olyan, mint egy kaméleon: képes a színét változtatni, jól beolvad környezetébe. Az íjhalfélék közé tartozó faj könnyen felismerhető arról, hogy teste oldalról lapított. A hal máris jó szolgálatot tett a pécsi állatkertnek: előszeretettel táplálkozik ugyanis üvegrózsával, amely kártevő, elpusztítja a korallokat, ráadásul csípése is fájdalmas. Levente viszont hatalmas pusztítást végzett az üvegrózsák között, sokat segítve ezzel az állatkert dolgozóinak.[/su_box]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő