80 nap alatt a Holdig: újra elstartolt a MoonBike kihívás

A nagy sikerre való tekintettel szombaton újra elindult a PTE MoonBike kihívás. Mindenkit várnak, bárki csatlakozhat a nagy tekeréshez!

2020 júniusában hirdette meg a pécsi egyetem a MoonBike elnevezésű projektet, melynek célja az volt, hogy a résztvevők legfeljebb 80 nap alatt jussanak el biciklivel a Holdra, azaz bárhol a világon tekerjenek le összesen 384.400 kilométert – olvasható az UnivPécs cikkében.

Végül tavaly dupla annyit tett meg a 600 lelkes bringás: összesen 937.531 kilométert tekertek az Amerikai Egyesült Államoktól Indián át Ausztráliáig, sőt ezzel még négyszer a Földet is körbejárták.

A szervezők idén újratervezték a programot, számos újdonságot eszeltek ki: a hétvégén indult kihívásban a táv teljesítése mellett kisebb túrákat tehetnek a résztvevők. Részkihívásként meghirdetik a Pécs–Orfű–Pécs, és a Velencei-tó kör mintegy 30-30 kilométeres élőben és virtuálisan (szobakerékpárral) is teljesíthető távokat, illetve a Mohács–Baja–Mohács 75 kilométeres távot.

A kihívásokon helyszíni kitelepüléssel, szórakoztató programokkal népszerűsítik a környezettudatos, fenntartható életmódot, és a kerékpáros közlekedést – írja az egyetemi lap.

A projekt kiemelt célja a középiskolás réteg megszólítása, egészséges életmódra nevelése, és a szerepvállalás a klímavédelemben, ezért számukra külön nyereményekkel készülnek a szervezők.

Fontos! Idén sincs nevezési, vagy regisztrációs díj, bárki csatlakozhat a programhoz a PTE Moonbike Facebook-oldalán keresztül.

További részletek ide kattintva olvashatók.

Az eseményről korábban itt és itt írtunk.

Fotók: Csortos Szabolcs/UnivPécs

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés