A hányattatott sorsú pécsi laktanya, a legendás Áper

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Bizonyára nem egy pécsi töltötte sorkatonai éveit a Zrínyi Miklós tüzérdandár kötelékében, közismert nevén az A/1-es, azaz Áper laktanyában. Most pedig szomorúan nézik amint düledeznek az egykor élettel teli épületek. Megnéztük, hogyan alakult a sorsa kiürítését követően.

Miután határoztak a tüzérdandár feloszlatásáról, 2004-ben zárták be végleg a laktanyát, eltávozott minden katona, a tiszteket is elküldték. Sok volt az utómunka a helyszínen, az óriási fegyverarzenált, a berendezéseket el kellett szállítani, az egész folyamat egy évig is eltartott. A rá következő évben, 2005-ben, a város megvásárolta a kiürített laktanyát.

2007-ben döntött a pécsi közgyűlés arról, hogy a kihalt területet eladná. Ekkor határozott arról is, hogy a területen fekvő épületek helyi védettségét megszünteti, jobban vonzva ezzel az esetleges befektetőket. Az akkori kiírás szerint a minimális vételár bruttó 3,42 milliárd forint volt – nettó 2,85.

Ennyiért markolta fel a laktanyát a spanyol Grupo Milton befektetőcsapat az összesen 5,2 milliárdos „pécsi csomag” részeként – ez volt a legnagyobb falat többek között a Magasház, a Bajcsy-laktanya, a Lakits-laktanya, a Munkácsy rendelőintézet és más ingatlanok mellett.

Az előzetes elképzelések szerint egy önálló mini településrészt építettek volna fel itt, lakóházak és kis boltok sorakoztak volna az összesen hatvannyolc hektáros területen.

A területet 2008-ban adták el, 2009-ben pedig már be is harangozták az ottani épületek lebontását, a romok eltakarítását – ez a munka négyszázmillió forintba került volna. Már az év októberére meghirdették a kezdést, majd csúszott a bontás: azt nyilatkozták, hosszú előkészítést igényel a kétévesre taksált folyamat.

2010-ben végül megérkeztek a gépek a területre, elindult a bontás. Ekkor gőzerővel kezdték ledózerolni az épületeket, azonban ez nem sokáig tartott – mint azt a mai állapot is mutatja.

Műemlékek az épületen

Az a számtalan fiatal katona, akik megfordultak itt, felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. Rengetegen emlékeznek még azokra a domborművekre, amik az Áper központi, U alakú legénységi épületén álltak. Arra a négy figurára, akik büszkén hirdették a szocializmus hitvallását: egymás alatt fentről lefelé a katona, a bányász, a földműves és a fiatal munkás.

 

Egymás alatt volt négy dombormű, amelyek a katonát, a bányászt, a földművest, a munkásfiút ábrázolják

A domborművek a laktanya építésével körülbelül egy időben keletkeztek – 1952 körül. Alkotóik Jálics Ernő, Ispánki József és Fekete Géza. A szobrok haraszti mészkőből készültek.

A laktanya kiürítését követően, mikor még szépen álltak a falak, 2006-ban a domborművek miatt műemléknek nyilvánították a szóban forgó épületet, védettség alá helyezték. Nem sokáig tartott ez a státusz sem: miután a városvezetés meg akart szabadulni az ingatlantól, 2008-ban megszüntették a védettséget, hátha így kapósabbá válik a befektetők szemében.

Köszönjük a fotókat Komáromi Krisztinának

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Árnyas lakópark közvilágítás nélkül 😀 Zsolnay a sznoboknak készült,meg az újgazdag hülyegyerekeknek. Se fürdő, se reptér. A politikusok biztos fejlődnek….

  2. Nem! A Tv torony és környéke, Mandulás kemping,vidámpark, FEMA, Bőrgyár, Balokányi fürdő ami jól ment állítólag, a 48as térnél félbehagyott építkezés, a Hősök tere és környékékéről ne is beszéljünk inkább, Munkácsy úton a rendelő intézet de a belváros is tele van romos épületekkel, a nyugati ipari parkba szintén sok a romos épület mert ennyire jól megy. Ezekre és társaikra gondolok amik szép lassan lepusztulnak!

  3. Az EKF -re újjáépített közterekre gondolsz?A klinikákra,a Szigeti úti,Belvárosi társas házakra, a Boszorkány utcára,felújított hatosra,Zsolnayra vagy mire?Árnyas lakópark Fésüs utca,Park Center ?Körforgalmakra?Azért fejlődünk igaz lassan az biztos.

  4. Itt voltam katona anno és rossz látni ilyen állapotban. Pécsen minden erre a sorsra jut ha megnézitek.

Comments are closed.