16 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapAbszolút PécsAz erdők világnapjára nyitott meg a Mecsek Discovery Center

Az erdők világnapjára nyitott meg a Mecsek Discovery Center

Március 22-én, az erdők világnapjára időzítve a nagyközönség előtt is megnyílt a Mecsek kulturális, természeti és ipartörténeti világát bemutató komplexum. A Mecsekerdő Zrt. legújabb, Árpádtetőn található központja az utóbbi idők legnagyobb ismeretterjesztő beruházása, az EAGLE elnevezésű, horvát–magyar együttműködésben, európai uniós támogatással megvalósult nemzetközi ökoturisztikai fejlesztés része.

A Pécs fölött, a Mecsek szívében található Árpádtető eddig is fontos helyszíne volt az erdei turizmusnak. A Mecsekerdő Zrt. Árpádtetői Erdészete mellett 1996 óta működik itt a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola – mely több mint 10 ezer gyermeket fogad évente –, illetve 2006 óta a Mecsextrém erdei kalandpark. A Mecsekerdő egy nemzetközi együttműködés keretében felújította és kibővítette az erdei iskolát – így jött létre a Mecsek Discovery Center – közölte az erdőgazdálkodó.

A közel ötszáz négyzetméteres MDC „szíve” a száznegyven négyzetméteres interaktív kiállítás, a MecseXplorer, amely a legmodernebb technológiákat és múzeumpedagógiai, ismeretterjesztő módszereket felhasználva mutatja be a Mecsek gazdag természeti és kulturális értékeit. Érintőképernyős terminállal irányítható digitális terepasztal, hozzá csatlakozó projektor, VR-technológia, az egykori Mecsek kulcsosházait szimbolizáló „beltéri” turistaház, diorámák, mesesarok, „gasztro-élményterminál” és egyéb interaktív eszközök segítik az élményszerű ismeretszerzést – részletezi a közlemény.

A központban emellett szorosan összefonódik az oktatás és a turisztika. A kiállítás részletes forgatókönyvét a Pásztor Andrea muzeológus által készített koncepció alapján a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola innovatív csapata – Balogh Bettina, Scheitler Adrienn és Vassné Papp Viktória – dolgozta ki.

A látványos természetismereti és kultúrtörténeti bemutatót, három (magyar, horvát, angol) nyelvű mobiltelefonos applikáció egészíti ki. Ez nemcsak a kiállításon kalauzolja majd végig a látogatókat, hanem a központból induló, Árpádtető környéki, közel öt kilométeres Mókus erdei tanösvényen is.

„Cél, hogy minden gyermek eljusson az erdei iskolákba, és megismerkedjen a teremtett világ, a természet és az erdő csodáival.”

Az átadóeseményen részt vett dr. Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője, Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium főosztályvezetője, Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, illetve számos társerdőgazdaság vezetője.

Az eseményről videó is készült:

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő