Ugyan a bányászat Pécs történetének elválaszthatatlan része, az igazi fellendülést a 19. század hozta. A Dunagőzhajózási Társaság érkezése, a több száz bányász idetelepítése, a rengeteg akna kiépítése és a számos kolónia létrehozása. A mai Pécs több városrészét is ennek a vállalatnak köszönhetjük. De kik is voltak ők és hogyan virágoztatták fel a helyi gazdaságot?

hirdetés

A Mecsekben 1807-ben kezdtek el igazán, célzottan a bányászattal foglalkozni: a kormány a fejlesztések érdekében létrehozta a „pécsi bányakerületet”. A feljegyzésekből az derült ki, hogy 1816 és 1840 között ötvenhárom bánya nyílott, igaz, ebből huszonegy működött 1840-ben.

A korszerű bányászat az 1848-ban nyílt Flórián-aknával kezdődött meg. Egyre csak nőtt a szén iránti kereslet a monarchián belül is, így 1853-ig még hét akna nyílott meg. 1852-ben viszont színre lépett a Dunagőzhajózási Társaság (DGT), és elindult a modern bányászat, ami egészen az ezredfordulóig meghatározta Pécs gazdaságát.

A mindent átformáló óriási vállalat

Az Első császári és királyi szabad Dunagőzhajózási Társaságot két angol vállalkozó – John Andrews és Joseph Pritchard – kezdeményezésére 1829-ben a legnagyobb nemesi családok alapították: az Apponyi, a Szapáry, a Széchenyi, a Teleki és a Zichy famíliák.

A Társaság hajói Budapesten, a Dunán

A fellendülő vállalat hajóit olcsó, de jó minőségű szénnel kellett ellátni. Nagy fantáziát láttak a vezetők a mecseki szénben, az pedig külön előnyös volt, hogy a mohácsi hajókikötő sem volt messze.

Első telkük a Czerékvölgyben volt, ahol 1853-ban az András-aknán megkezdődött a termelés. Ám az itt kinyert mennyiség szinte semmire sem volt elég. Ezért a magántulajdonban lévő bányákat felvásárolta a DGT, a várostól először kibérelték a bányajogokat, majd ezeket is megvették. Így került a birtokukba Káposztás-völgy, Nagybánya-völgy, szabolcsi és somogyi bányatelkek, vasasi birtokok.

1874-ben újabb lépcsőfok következett a DGT történetében: magába olvasztotta az Egyesült Magyar Gőzhajózási Társaságot, megvásárolta a bányáit, ezzel gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált a piacon.

A nagy társaság 1923-ban ért a csúcsra, mikor az összes Pécs környéki bánya a tulajdonába került – vagy megvásárolták, vagy kibérelték.

Világosan kirajzolódott az a négy nagy kerület ekkor, amire a DGT területeit fel lehetett osztani: Pécsbánya, Szabolcs, Somogy, Vasas.
Az István-akna ma

A hatalmas vállalat nagy infrastrukturális fejlesztésekbe kezdett és a legmodernebb eszközökkel folyt a termelés. Gőzgéppel hajtott aknaszállító gépekkel dolgoztak, szellőző ventilátorokkal szerelték fel a bányákat, lovakkal vontatták a csilléket a föld alatt.

Már a 19. század derekán, röviddel érkezésük után vasútvonalakat építették ki András-akna, Üszög, Mohács között. Ez jót tett Pécs gazdaságának is, hiszen nem csak a bányákat kötötte be az országos „vérkeringésbe”. Nem utolsósorban a befektetőknek is vonzóbbá tette ezt a térséget.
Az újhegyi szénmosó

Az első világháború hatása érezhető volt, még egy ekkora vállalatnál is, mint a DGT. De ügyesen orvosolták a problémát: a kis aknákat bezárták és három, teljesen új bányaüzemet létesítettek. Nemsokára megnyílt Szabolcson a Szent István-akna, Pécsbányatelepen a Gróf Széchenyi István-akna, Vasason az átépített Thommen-akna. Tovább fejlesztettek: villamosították a gépeket, a vasúti szállítást, korszerűsítették a műszaki eszközöket.

Bányászok a föld alatt: a 19. században kezdődött minden

Utakat, lakásokat építettek

Az újabb és újabb üzemekbe érkező, főként idegen ajkú szakmunkások, bányászok számára számos lakóházat emelt a társaság. A századfordulón az üzemek környéki „kolóniákon” 442 ingatlan 1371 lakásában éltek munkások. Az első világháború utáni modernizáció újabb lakótelepek létesítését vonta maga után, a mérnökök és szakemberek száma is megnőtt. 1931-ben 2344 lakással rendelkezett a DGT. Az új, korszerű lakások modern körülményeket igényeltek, így kiépült az úthálózat, a közvilágítás, az áram- és vízvezeték-hálózat. Ugyan a házak külsejére nem sokat adtak a tervezők, a felépítésük változatos volt, és a bányavállalatnál elfoglalt pozíció alapján utalták ki őket – a munkások más családokkal együtt, sorházakban éltek, míg a tisztviselők kis saját komfortos lakást kaptak akár kis kerttel is.

Pécsen emeltek más, nagyobb épületeket is: a Mária utcában a bányaigazgatóság központját, a szomszédos épületben pedig a Mohács-Pécsi Vasútigazgatóság Székházát.

Pécsbányai látkép egy régi képeslapon (forrás: Régi Pécs)

A vállalat vége a Mecsekben

Végül a bécsi székhelyű DGT-nek a második világháborút megelőző Anschluss vetett véget: a nácik a vállalatot beolvasztották a Hermann Göring Werke mamutcégbe. Ezzel a mecseki szén hadicélokat szolgált már. A világháború végeztével szovjet fennhatóság alá kerültek a bányák, Magyar-Szovjet Hajózási Részvénytársaság néven működött tovább a DGT. Végül az ötvenes évek elején Magyarország visszavásárolta a szovjet részvényeket a cégben, és elkezdtek kiépülni a bányavállalatok a Mecseken.

Forrás: Pilkhoffer Mónika: A Dunagőzhajózási Társaság pécsi kolóniáinak kiépülése a dualizmus korában

Kiemelt képünkön a Ferenc József-aknai új bányaház építése (Régi Pécs)