Gyógyítja a rákot?

Nem dicsekedni való tény, hogy a daganatos betegségek Európa országai közül nálunk szedik a legtöbb áldozatot. Ezért sem hangsúlyozható eléggé a megelőzés fontossága, s az új, bizonyítottan hatásos készítmények megjelenése. Egy pécsi találmánnyal kapcsolatos klinikai vizsgálat eredménye most új reményt adhat a betegeknek.

hirdetés
Uránia Mozi

Kulcsár Gyula biokémikus tizenéves korában elhatározta: kutató lesz. Két téma érdekelte különösen: az öregedés és a rák elleni küzdelem. 1987-ben az utóbbi mellett döntött.

– Az volt a hipotézisem, hogy nem csak az immunrendszer véd a daganatok ellen – meséli. – Feltűnt ugyanis, hogy az AIDS-esek körében, az erősen leromlott immunrendszer dacára nem jelentkezik nagyobb arányban rákos megbetegedés sokféle daganat esetében. Feltételeztem tehát, hogy létezik egy természetes tumorellenes védelmi mechanizmus. Sok-sok kísérlet eredményeként ezt sikerült is bebizonyítanom.

– Mi a folyamat lényege?

– A ráksejtek egy fontos tulajdonságukban, a táplálkozásukban eltérnek az egészségesektől: míg ezek a keringésünkben lévő molekulákból szigorúan csak annyit vesznek föl, amennyire szükségük van, addig a tumorsejtek ebben nem ismernek határt. Feltételeztem, hogy azon molekulák között, amelyeket a beteg sejtek fölvesznek, lehetnek olyanok is, melyek egy védelmi rendszer részei, és el tudják pusztítani a ráksejteket. Annál is inkább, mert szervezetünk egyes molekulái többféle szerepet is betölthetnek. 89 alkotóelemet vizsgáltam meg, közülük 16 bizonyult hatásosnak, vagyis ezekről derült ki, hogy egymás hatását fokozva, s bejutván a tumorsejtekbe, képesek azokat megsemmisíteni.

Ez a csodaszer?

Akkor van baj, ha több beteg sejt keletkezik, mint amennyit e természetes védelmi rendszer le tud győzni. Kulcsár doktor készítménye, az aktív ráksejtpusztító keverék az említett 16 hatóanyag kombinációja, zömében aminosavakból és vitaminokból áll, vagyis a szervezetben egyébként is jelenlévő, természetes anyagokból. Épp ennek köszönhetően semmiféle káros mellékhatása nincs, miközben eredményesen veszi föl a harcot a tumorsejtek ellen.

Az elmúlt másfél évtizedben sokan nyerték vissza egészségüket, s javították életminőségüket a felfedezés nyomán kifejlesztett tabletta révén, most pedig a nagy dózisú italportól remélhetnek gyógyulást a betegek. Egy uniós támogatással megvalósított klinikai vizsgálat ugyanis egyértelműen igazolta a magyar készítmény biztonságosságát és hatásosságát.

– Daganatos betegségben szenvedők és egészségesek fogyasztottak egy hónapon át napi száz tabletta hatóanyag-tartalmával megegyező mennyiségű italport – avat a részletekbe a kutató. – Az utóbbiak semmiféle mellékhatásról nem számoltak be, a betegek, akik a hagyományos kezelés mellett szedték a szert, szignifikáns javulást tapasztaltak: jobb lett a közérzetük, csökkent a fájdalmuk, javultak a laboreredményeik, enyhültek a kemoterápia kellemetlen velejárói.

Komoly szakmai presztízst jelent, hogy Európa egyik legrangosabb tudományos folyóirata, az International Journal of Cancer az elmúlt hetekben beszámolt a pécsi biokémikus nevéhez fűződő kutatási programról, s annak legújabb eredményeiről. E nemzetközi figyelem fontos állomás lehet a gyógyszerré minősítés hosszadalmas és rögös útján. Vannak, akik Nobel-díj esélyesnek tartják a felfedezést. Az Országos Szabadalmi Hivatal mindenesetre Albert Einsteinnel, Puskás Tivadarral, Szilárd Leóval és Szent-Györgyi Alberttel egy társaságban említi Kulcsár Gyulát.

FRISSÍTVE 2012.11.13.

Feltettük az Önök kérdéseit! Itt az újabb cikk.

 

69 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hülye magyarok, a rákot nem gyógyítani kell, hanem enni. Sütve, főve, párolva – ahogy tetszik. Mennyei eledel és a koleszterinszintet sem növeli. Tessék végre leszokni a disznóhúsról és áttérni a halakra, rákra!

  2. Kedves Kornel Hude, furcsa amit írsz, mert én teljesen mást, kifejezetten jókat hallottam a beteg rokonomtól és barátaimtól a culevittel kapcsolatban. Arra nem gondoltál, hogy a feleséged anélkül is rosszul lehetett volna, hogy beszedte ezt a készítményt, és csak véletlen egybeesésről van szó. Egyetlen esetből nem lehet mélyreható következtetéseket levonni. Amikor valaki komolyan beteg, akkor a rosszullét nem különleges esemény. Ráadásul azt olvastam a culevit.hu oldalon, hogy ezek az anyagok egyébként is bennünk vannak, tehát nem egy ismeretlen, mesterséges valamit szedett be a kedves feleséged. Az is furcsa a számomra, hogy a feleséged, ahogy írod, bélrákos és az orvosok csak ez után a rosszullét után vizsgálták ki alaposan. Az viszont, hogy az orvosok lehúzták a culevitet egyáltalán nem furcsa. Nekem ugyan más a szakmám, de a culevit.hu oldalom az láttam, hogy komoly tudományos cikkek jelentek meg róla, amelyeket egy igazi szakember nem intézhet el egy legyintéssel, de nem hiszem, hogy az említett orvosok olvasták ezeket, mert akkor biztosan óvatosabban nyilatkoztak volna. Persze a lényeg az, hogy gyógyítsák meg a feleségedet, amit őszintén kívánok.
    Kedves Bunya Zsolt, milyen hatást vársz valamitől, legyen az bármi, amit kihánytak. Ahhoz, hogy valami hatni tudjon, fel kell szívódnia, ha kihányják, akkor ez nem fog menni. Egyébként nekem is van olyan ismerősöm, akinek a kemoterápia idején, kis túlzással, már attól hányingere volt, hogyha rágondolt a kedvenc ételére. Természetesen ez idő alatt ő sem tudta szedni a culevitet. Néhány más ismerősöm viszont azt mesélte, hogy a culevitnek tulajdonítja, hogy nem hányt a kezelések alatt, míg a hasonló kezelésben részesülők mind hánytak. Nem értek hozzá, de úgy gondolom, hogy a hányás függ attól, hogy milyen kemoterápiát kap az ember. Mesélték, hogy nem túl jó íze van a tablettának és a feloldott anyagoknak, de csupán ezektől egyik ismerősöm és a rokonom sem hányt. Furcsa az is, hogy nagy betűkkel írod azt, hogy az előtted szóló, akit állítólag töröltek, de te még tudtad olvasni, négy embert ismert, akik ezt szedték, de mindegyik elhunyt. Én azt hallottam és olvastam a culevitről, hogy nem mindegy, hogy milyen stádiumban és milyen rendszerességgel szedi valaki. Egy szóval sem állítják (legalábbis én nem találtam ilyet), hogy késői stádium esetén biztosan meggyógyul az, aki a culevitet szedi, de úgy gondolom, hogy ezt semmilyen kezelésről nem lehet állítani. Ha az előtted szólónak mind a négy ismerőse meghalt a gondos orvosi kezelés és a kórházakban alkalmazott gyógyszerek ellenére, akkor eléggé rossz állapotban lehettek szegények. Érdekes, hogy sem ezt nem említette az előtted szóló, sem az alkalmazott hivatalos kezelésekről nem tett semmilyen negatív megjegyzést, pedig hivatalosan azoknak kellett volna meggyógyítani a beteg ismerőseit. Vagy említette, de te azt nem vetted át, csak a culevitről írtakat? Rámentem az index általad bemásolt honlapjára, és én (úgy tűnik veled ellentétben) elolvastam a szer gyártójának közleményét is, amire a cikk végén lehet rákattintani, és ami egészen más megvilágításba helyezi az index cikkét, de ezt már nincs energiám kifejteni. Ezt az egészet egy beteg barátom miatt írtam, akire nagyon rossz hatással volt a Kornel Hude és a Bunya Zsolt hozzászólása. Elolvasva a hozzászólásokat, a fentiekben kifejtett kétségeim támadtak, azok után, hogy igyekeztem alaposan utánanézni az interneten fellelhető dolgoknak és utánakérdezni azoktól, akik szedték a culevitet. Mindezek alapján úgy gondolom, hogyha jót akar valaki (ezt feltételezem a Kornel Huderól és a Bunya Zsoltról is), akkor vigyáznia kell, hogy elég körültekintő legyen, mert esetleg árt a nem elég alaposan átgondolt véleményével a többi embernek. Persze, ha valakinek az utóbbi a célja, akkor annak a számára úgyis felesleges amit írtam. Egyébként le lehet írni bármit, de körültekintően és nem megdönthetetlen igazságként, hiszen létezhetnek más ismeretek és tapasztalatok is.

  3. A CULEVITRŐL!!! NE HIGGYÉTEK EL SENKI ÍRÁSÁT!! OLVASSATOK UTÁNA!!!

    MINDEN HOZZÁ SZÓLÁSOM TÖRÖLTÉK A CULEVIT OLDALÁN!! ÉS AZ ELŐTTEM LÉVŐÉT IS AKI MEGÍRTA 4-OLYAN EMBERT IS TUDOTT AKIK EZT SZEDTÉK,SAJNOS MINDEGYIKÜK ELHUNYT!!

    http://index.hu/tudomany/egeszseg/2012/11/21/a_pecsi_csodaszer_nem_a_rak_ellenszere/

    “Megtörtént a csoda! – Feltaláltuk a rák ellenszerét”. Ezzel a figyelemfelhívó címmel kapott 22 ezernél is több megosztást a Facebookon egy írás, ami azt állítja, hogy emberek milliói kaphatják vissza a reményt. Az írás 2005-ben és 2008-ban is megjelent már a sajtóban, az onkológus azonban veszélyre figyelmeztet – írja a Webbeteg. Az OGYI szerint nem ismert a hatás.
    Azt írják,az infúziót nem készítették el,de! Az italpor annak a megfelelő adagját tartalmazza! Aminek semmi hatása sincs! Anyukámnak megvettem,és azon kívül hogy hányt tőle,semmi más hatása nem volt! Az onkológián sem ajánlják
    Ne hagyjátok hogy mások,fájdalmából húzzanak hasznot!
    OLVASSATOK ÉS TÁJÉKOZÓDJATOK!!!

  4. Gondolom amit most irok lefogják törölni:
    Magyarországról hozattam a “csoda” gyógyszerböl bélrákos feleségemnek, reménykedve, használni fog valamit. Nemhogy nem használt a gyógyszer, ellenkezöleg, feleségem olyan rosszul lett, hogy orvost kellett hivni hozzá. Az orvos azonnal kórházba vitette feleségem. A kórházi orvosok, miután alaposan kivizsgálták feleségem, vérvétel, komputertomográfia, stb. beszéltek velem és elmondták, nem akarnak megsérteni mivel magyarként élek itt Münchenben 30 éve, de ha nem akarok rosszat a feleségemnek, akkor dobjam ki a szemétbe azt a Magyaroszágról hozatott gyógyszert mert nem használ semmit csak károsit !!! -hát ennyi hölgyeim és uraim, ezekután mondhat nekem bármit. Nem sajnálom a kidobott 130 eurót, csak azt a szarságot amit a feleségem átélt a rosszulléte miatt. Most hoztam haza a kórházból. Lelehet hurrogni a szar nyugati orvosokat, kórházat. Azt tudom, hogy ide Münchenbe a Dritte Order kórházba jönnek milliomos arabok, oroszok, és más nyugati europai országokból is sok külföldi rákbetegek és még egysem lett rosszul. Ennyi.

  5. Olvasom,minden kerdest, es teljes ellenallast a Kutato irant, most akkor hidjunk a CULEVIT-ben , vagy sem ? Kerem irja meg nekem, a PONTOS , VALOS valaszt !!!! Köszönöm
    Csupan azert kerem a pontos , es valos valaszt, mert sajnos van egy 56-eves Noverem es szeretnenk a csaladunkkal egyutt meg menteni, hogy meg sokaig itt lehessen 3-gyonyoru gyermekeivel,unokaival,es testvereivel !!!! Tel: 06/30-480-0368

  6. Kedves „Segítség”!
    Az említett rangos tudományos folyóirat az International Journal of Cancer, amely könnyen megtalálható bármely internetes keresővel. Impakt fakora: 5.444 és világon a jegyzett onkológiai folyóiratok között 27. az ISI Journal Citation Reports Ranking 2011 szerint. Ezek alapján aki azt állítja, hogy az Élet és Tudomány-al rokon lap teljes mértékű tájékozatlanságról tesz tanúságot. (Ezzel semmilyen formában sem szeretném megsérteni az Élet és Tudományt, ami szerintem is egy fontos ismeretterjesztő folyóirat, de nem szerepel az ISI Journal Citation Reports Ranking-ben.)
    A tudományos közlemény egyébként szerepel a Medline adatbázisban is, ha a kedves „Segítség” esetleg már hallott erről az adatbázisról, abból könnyen ki tudja keresni és szabadon hozzá is férhető a cikk tartalma (kipróbáltam).
    Talán jobb lenne, ha a “segítő” szándékú véleményformálás előtt legalább alap szinte tájékozódna. Persze közismert, hogy az előítéletes és az elfogult véleményeket a tények nehezen befolyásolják, pedig azok makacs dolgok. . .

  7. Ez a lenti közlemény mintha nem idei dátumozású lenne. Elképzelhető-e, hogy azóta történtek előrelépések az ügyben, például hogy mostanra már más kategóriába került a Culevit és lehet azt lehet róla állítani, hogy hatásos? Tényleg történt etikai és jogi eljárás, vagy csupán egy közleményt adott ki az EÜM? A segítség így nem segítség, bármilyen jól is hangzik.

  8. Gondolom erre a botrányra emlékszik Csató Andrea is. Ha nem egy fizetett cikkről van szó, akkor tudja ki ez az ember és mennyit hazudozott az elmúlt években. A cikkben említett “rangos tudományos folyóirat” a magyar Élet és Tudomány című lappal rokon. Igaz az is rangos.

  9. K Ö Z L E M É N Y

    Különböző médiumokban a közelmúltban ismételten megjelent egy korábbi hír, mely szerint egy pécsi kutató feltalálta a rák ellenszerét. A tudományos irodalom ezekről a szenzációs megfigyelésekről egyelőre nem értesült.

    A cikkben hivatkozott készítmény szájon át adható formája jelenleg étrend-kiegészítőként van forgalomban, ezért a cikkben a „hazai fejlesztésű gyógyhatású készítmény” megfogalmazás pontatlan és félrevezető.

    Magyarországon gyógyhatásra hivatkozással kizárólag gyógyszert és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményt lehet forgalomba hozni, étrend-kiegészítőt nem.

    Egy étrend-kiegészítő készítményről nem lehet azt állítani, hogy rákellenes gyógyító hatása van.

    Infúziós készítményt ilyen indikációban csak gyógyszerként lehet engedélyeztetni. A gyógyszerként való engedélyeztetéshez többek között emberen végzett klinikai vizsgálatok is szükségesek, melyek engedélyeztetése még nem történt meg. Ilyen módon nem állítható, hogy „rákellenes infúzió készült”, mint azt a cikk címe sugallja.

    Félrevezető és etikátlan a cikk, mert az emberekben indokolatlan igényt kelt a termék iránt és azt a látszatot kelti, hogy már van hatékony új rákgyógyszer.

    A daganatellenes készítmények gyógyszerként való engedélyeztetése centralizált forgalomba hozatali engedélyezési eljárással lehetséges. Ebben az esetben az új gyógyszer dokumentációjának értékelését az Európai Gyógyszerügynökség Londonban végzi és a közösségi forgalomba hozatali engedélyt az Európai Bizottság adja ki, amely az EU összes tagállamára érvényes.

    Klinikai vizsgálatok Magyarországon végezhetők, azonban ennek szigorú feltételei vannak, melyet az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) értékelése és az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottsága véleménye alapján kiadott engedély birtokában lehet megkezdeni. (Ilyen engedély hiányában emberen orvostudományi kutatás nem végezhető, ennek megsértése a Btk. 173/D. §-a alapján bűncselekménynek minősül és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.)

    Az illetékes hatóságokhoz (OGYI, ETT) ezen időpontig kérelem a feltalálóktól nem érkezett. Információnk szerint a feltaláló tevékenységét jelenleg nem a Pécsi Tudományegyetem kutatójaként végzi.

    A közvéleményt megtévesztő hírek, illetve állítólagos klinikai vizsgálatok miatt az ETT javaslatára az Egészségügyi Minisztérium korábban már kezdeményezett jogi illetve etikai eljárást.

    2008. április 8. EÜM Sajtóiroda

  10. Bogika!

    Lehet, hogy nem CAVE a rosszindulatú, hanem a rákot kemó-sugár keverékkel “gyógyító” orvoslobbi elég erős ahhoz, hogy ilyesmit intézzen. És sajnos meg is szokta tenni, mert küzd a “konkurencia” ellen. CAVE szerintem csak erre próbált utalni, mégha félreérthetőre is sikeredett…

  11. FÉRJEMET SZEPTEMBERBE MÜTÖTTÉK DE NEKÜNK SINCS RÁ PÉNZÜNK HOGY MEGVEGYÜK EZT A GYÓGYSZERT!!

  12. Nagyon várom hogy mi lesz ez a csodaszer! Culevit ? Akkor miért is nem csinálnak nagyobb reklámot?

    Sajnos nagyon sok rákos emberrel találkozom, és ez bizony az életet jelenthetné!

    Még annyit, hogy ezt lehet már kapni folyamatosan bárhol?

  13. Kedves Jutka Geszti! A szerről a 06-1-321-21-11 -es számon kaphatsz segítséget az ott lévő orvosoktól!!! Sok szerencsét!

  14. “Kedves ” CAVE Neked lehet ,hogy fel kellene keresned sürgősen egy orvost ,aki a rosszindulatodat meggyógyítaná!!!!

  15. Nagyon sok hozzátartozónk és barátunk gyógyult meg a Culevittől.Informáviót ,orvosi tanácsot,segítséget a 06-1-321-21-11-es telefonon kaphatnak!

  16. Az én fiam már 8éve szedi a Culevitet és csak jót tudok mondani.Remélem másnak is segít!

  17. Szeretném ha a rákkutatás töretlenül fejlődne. Kétségeim vannak viszont, hogy sikerült felfedezni a rák ellen szerét. Emberek különböznek egymástól, ez természetes. A betegségek is
    Így a rákbetegségek is. NINCS egy forma betegség. Édesapám 1967-ben gyomorrákban halt meg. Faragták a gyomrát addig míg lehetett. Mindig volt esély,remény, de … Szeretném ha magyar orvos csoport kapná a Nobel díjat a rákkutatásért. Ezért gondolok mindig tisztelettel a Felfedező-kutatókra.

    Őszinte tisztelettel Hornyák Elek Tibor Veszprém.

  18. Édesanyám is szedte a Culevitet – igen magas dózisban – és változtatott az étrendjén is, életvitelén is, mégsem lehet már köztünk…. Lehet, hogy minden betegnek más-más módszer segít, csak az a lényeg, hogy időben rábukkanjunk…

  19. Édesanyámnak Myxoid chondrsarcomát állapítottak meg a kivett terime szövettanából, a térdénél,sajna nagyon kevés az irodalmat találtam róla,valaki tudna többet???

  20. ” a betegek, akik a hagyományos kezelés mellett szedték a szert, szignifikáns javulást tapasztaltak: jobb lett a közérzetük, csökkent a fájdalmuk, javultak a laboreredményeik, enyhültek a kemoterápia kellemetlen velejárói.”

    Nos, a Culevit pontosan ezeket a hatásokat váltotta ki tüdőrákos rokonomnál, azonban megmenteni nem tudta. Csodát várni a szertől butaság.

  21. Csak gratulálni tudok a tudós doktor úrnak, és azt már csak remélni tudom, hogy nem támadják az ellenérdekeltségü lobbik, mert mi magyarok ebben nagyok vagyunk!

  22. 2009-ben a férjemet operálták vastagbél rosszindulatú daganatával. Műtét után azonnal elkezdte szedni a szert a legnagyobb ajánlott dózisban. Egy év után megjelent a tüdőáttét.Mi erről a véleményük?

  23. Már 6 daganatos műtétem volt. Minden esetben olyan szövettan jött ki, hogy nem tudták, jó vagy rossz indulatú, így műtöttek. Csak utána derült ki, hogy jó indulatúak. Mi okozhatja, hogy egyre sürűbben találnak ilyent a szervezetemben? Erre is jó lehet a gyógyszer?

  24. Sajnos az ismeretségemben van egy hölgy ,2 éve daganatot állapitottak nála ,nem műthető u.is közel van a szívhez.Kemoterápiát kapott és szépen visszahúzódott a daganat.Közben óramű pontossággal szedte a Culevitet és 2 év után újra vissza jött a daganata.Sajnos rohamosan nő is.Na erre mit mondanak?

  25. 11 éve mellrákot diagnosztizáltak nálam. A bal mellemben két, a jobban egy rosszindulatú daganatot találtak, sőt baloldalt egy pozitív nyirokcsomót is. Hat kemo és 60 sugár mellett szedtem a Culevitet, illetve azóta is folyamatosan, minden nap. Igaz, ma már csökkentett adagban. Étrendet és részben életmódot változtattm, és ÉLEK! Köszönöm ezt a nagyszerű találmányt Kulcsár Gyulának!!!!!!

  26. 11 éve mellrákot diagnosztizáltak nálam. Egy hármas, egy négyes a bal mellemben, és egy ötös a jobban. Baloldalt egy pozitív nyirokcsomót is találtak. Egy évig szendvicsterápiával kezeltek, hat kemo, 60 sugár. A kezelések alatt és azóta is szedem a Culevitet, és élek! Igaz, étrendet és részben életmódot is változtattam. Köszönöm Kulcsár Gyulának, és MINDENKINEK ajánlom ezt a nagyszerű találmányt!!

  27. kérem aki tudja ennek az orvosnak a telefon számát, irja meg nekem.vagy hivjon fel,ezen a számon. 0620-492-7623 mas telefon számon, előre kőszőnőm

  28. Már túl vagyok egyfajta daganatos betegség operációján,és a velejáró tortúrákon.Tapasztaltam,a szer gyógyító hatását, évek óta rendszeresen szedem a tablettát.

  29. Kalapot le a Kutató előtt hogy ezt kifejlesztette és sikerre vitte.Sajnos az áráról sehol nem olvastam pedig érdekelne. Még az is érdekelne ki juthat hozzá azokon kívűl akik elég gazdagok ahoz hogy megfizessék.Szerintem a komoly betegeknek ha nem is ingyen de jócskán kedvezményesen kellene adni hogy meggyógyuljanak. Úgy gondolom mindenkinek joga van az ÉLETHEZ.

  30. Tartok attól hogy ha ez a szer valóban hatásos és jó sokan sok helyen majd keresztbe tesznek,mint sok esetben már tapasztalható volt. Ilyenkor a feltaláló vagy Kutató kiviszi külföldre. Remélem tévedni fogok és sok ember meg fog gyógyulni ettől a készítménytől.Érdekelne azok véleménye is akik betegek és ezt a szert szedték szedik hogy mi a véleményük.

  31. javaslom az újságnak, ha nem szeretne GVH/fogyasztóvédelem/Ántsz/OGyi eljárás alá kerülni, zárja ezt a topicot…

  32. Gyógyszeres kemoban részesülök, szeretném tudni szedhetem.-e mellette a Culevit tablettát.
    Köszönöm

  33. Mikor készül el a szer infúzió alakjában? Régebben szó volt arról, hogy készül ez a formula is.

  34. Szép estét! És el is árulná, hogy mi ez az otthoni csódaszer???? Mert arról nem tetszik írni semmit és így kissé ködös a dolog!

  35. Lehet, hogy sokakat meglep amit most írok, de a rákot minden hülye gyógyítani tudja. Tudja a Hagyományos Kínai Orvoslás, tudják a természetgyógyászok, tudják a füvesemberek, tudja az Új Germán Orvoslás az emberek mégis a latin orvostudomány sarlatánjaihoz rohangálnak és kórházakban kemoterápiáztatják szét az agyukat. Addig nem fogtok meggyógyulni míg meg nem értitek, hogy a gyógyszeriparnak legnagyobb üzlet a rák és a cukorbetegség. Ugyanis ez mindkettő akár házilag is gyógyítható, viszont nincs annál nagyobb üzlet mint életük végéig vegyszereket eladni nekik.

    Félreértés ne essék, senkit sem szeretnék meggyőzni semmiről, és nem is árulok semmit. Mindössze annyit szeretnék elérni, hogy az emberek maguk nézzenek utána mennyire átkúrják őket…

  36. Amióta az eszemet tudom /70 év/ annyi csodadoktorról, csodaszerről hallottam, hogy azok alkalmazása esetén ma amagyar népesség virulna az egészségtől.

  37. Én 2001ben estem át egy mellműtéten.Már akkor lehetett kapni ezt a terméket,én magam is szedtem, szerencsére mai napig tünetmentes vagyok.Én nagyon hittem benne, megakartam gyógyulni, sikerült!

  38. Amióta az eszemet tudom /70 évesen/ annyi csodadoktorral, csodaszerrel találkoztam,hogy ha azok beváltak volna, ma a magyar népesség virulna az egészségtől.

  39. Sajnos Édesanyám közel 10 éve ment el…rákos volt. Ha tudunk erről a módszerről, még mindig élni, mert élni akarása hatalmas volt, de sajnos a betegség erősebb.

    KÖSZÖNET A DR ÚRNAK, KÖSZÖNET A REMÉNYÉRT, mely nagyon fontos a gyógyuláshoz! JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK NEKI, AZ ISTEN ÁLDJA MEG!

  40. Édesanyám szedte a CULEVITET és ameddig szedte minden rendben volt. A metasztáisok/áttétek/ vissza húzódtak megerősödött így is ez a szer adott neki még 18 hónap minőségi életet,ha előbb tudunk róla anyu még ma is élne,és soha nem engedtem volna a kemot.

  41. Javaslom, hogy az újságíró neve alatt látható privát e-mail címre küldjék az ilyen üzeneteket.

  42. Tisztelt Csató Andrea!

    Tüdőrákom van agyi áttéttel , kérdezem , hogy hol és hogyan lehet hozzájutni.

  43. a cikk súlyosan csúsztat, ugyanis nem gyógyszer, se nem csodaszer, se nem gyógyítja a rákot….

  44. Ez igen figyelemre méltó és gratulálok. Kérdésként merül fel, hogy távoli metasztázisokat adó végstádiumban kizárólag a palliatív terápia részeként lehet e alkalmazni vagy itt is hatásosnak bizonyul a tumorsejtek ellen. Daganatmegelőző állapotokban, vagy korai stádiumokban érdemes talán nagy dózisban alkalmazni, a végstádiumot tekintve én képtelenségnek tartom persze lehet hogy tévedek.

  45. gratulációm, hogy az ismert körülmények ellenére sem adta fel a kutatást, és véghez vitte amit eltervezett, hogy segítsen az embereken
    esetleg azt is lehet tudni, hogy mi ez a termék (mármint hogy mi a neve ?) Köszönnöm
    és további sok sikert a munkájához

  46. elképesztő az ürge, azért megkérdezném az egyetemet, ez a pasas miért nem a PTE-n dolgozik? Miért nem jutott eszükbe visszacsábítani? Szakmai féltékenység ugye, ugye rozzant agyúak

Comments are closed.