Július 27-én csap a húrokba Pécsen a legendás, 44 éves Karthago együttes. A koncertre készülve néhány érdekességet és kedvenc dalainkat is megosztjuk veletek. Aztán csütörtökön találkozzunk a Zsolnay-negyedben!

A hatezredeik fellépésén túl lévő rockzenekar a Pirogránit Esték keretében érkezik a pécsi kultúrnegyedbe, vagyis a Zsolnay-negyedbe, hogy a tőlük megszokott fergeteges hangulattal, és persze ütős slágereikkel szórakoztassák a közönséget.

A koncert július 27-én, csütörtök este nyolc órakor kezdődik a Pirogránit udvarban.

Előtte adunk egy kis olvasni valót a Karthago történetéről kedvenc dalaink kíséretében!

Az együttest 44 éve, 1979-ben Szigeti Ferenc alapította. A banda megalakulását követően a 80-as évek egyik legmeghatározóbb és legnépszerűbb hazai rockegyüttese lett. Amerikai típusú west coast zenéjükkel – kemény rockalapra dús, ötszólamú vokállal és dallamos énekvezetéssel hangszerelt dalaikkal – néhány hónap alatt valamennyi slágerlistát meghódították, látványos koncertjeikkel a klubok kedvencei lettek.

Néhány érdekesség

  • A zenekar első nagylemeze 1981-ben jelent meg és néhány hónap alatt 178 ezer példányban fogyott el.
  • 1983-ban az együttes a Requiem című dallal megnyerte az ausztriai Villach-ban a Nemzetközi Táncdalfesztivál nagydíját. A számot egyébként egy tragikus haláleset ihlette, mely székesfehérvári koncertjükön történt. Egy 16 éves fiú szívleállásban vesztette életét, miután vélhetően gyógyszerre ivott alkoholt. Sokan úgy tudták, a tömeg taposta agyon, erre utalhat a „ha hallod majd az elefántdübörgést” sor a dalban – de elvileg a tragédia nem így történt. Az elhunyt fiúért minden évben ugyanakkor, február 13-án gyújtanak mécsest.

  • Két nagylemezük jelent meg angol nyelven Nyugat-Európában, amelyből az első, a Requiem Ausztriában aranylemez lett.
  • Az első lemezt több hasonlóan sikeres stúdióalbum követte, valamint koncertlemezek, számtalan kislemez, rádiófelvétel.

Abszolút kedvencünk:

A Karthago 1985-ben átmenetileg beszüntette működését, majd öt év múlva újra összeálltak, azóta is rendületlenül menetelnek tovább, már a hatezredik koncertnél járva. Ráadásul talán ők az egyetlen olyan rockzenekar Magyarországon, akik a mai napig változatlan felállásban játszanak együtt. Tagjai:

  • Gidófalvy Attila – billentyűk, gitár, ének,
  • Kiss Zoltán Zéro – basszusgitár, ének,
  • Szigeti Ferenc – zenekarvezető, szólógitár, ének,
  • Kocsándi Miklós – dob, gitár, ének
  • Takáts Tamás – ének, szájharmonika, dobok

2021-ben a Karthago tagjai mindannyian megkapták a legmagasabb állami könnyűzenei kitüntetést, a Máté Péter-díjat a zenekar kiemelkedő és példaértékű munkásságáért.

Reméljük, ez a dal is felcsendül Pécsen:

Forrás: karthagoband.com, rockbook.hu

Kiemelt képünk forrása: KARTHAGO együttes Facebook

Hirdetés