Az első pillantásra idillinek tűnő családi kép gyakran takar sötét titkokat, amelyek legalább annyira sötétek, mint a gyermekek arcán lévő monoklik és zúzódások. Ez nem csak napjaink égető problémája: nem volt másképpen 1972-ben sem, amikor egy intézetből kivett kisfiút halálra vert nevelőanyja Komlón. Folytatjuk a régmúlt baranyai bűneseteit bemutató sorozatunkat.

1971 januárjában kezdődött minden, mikor a komlói Sz. család az akkori Pécsi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetből magához vette a három és fél éves B. Istvánkát. Jól szituált környezetbe került a kisfiú, az édesapa csillésként dolgozott, aki keresetéből eltartotta feleségét, két kislányát és az újonnan a családba érkezett kisfiút.

Azonban hiába tűnt idillinek a kép eleinte, ez hamar megváltozott – az év közepén a szomszédok elmondása szerint már folyamatossá váltak a konfliktusok a családban, legalábbis a falakon átszűrődő zajokból ezt lehetett levonni. A kisfiút is gyakran hallották sírni.

Egyre rosszabb a helyzet

Végül egy bejelentés alapján egy védőnő meglátogatta a családot. Későbbi elmondása szerint több kék-zöld foltot is látott a kisfiú arcán. Az anya magyarázata szerint Istvánka leesett az ágyról, úgy ütötte meg magát. Nyilván gyanús volt az egész helyzet, de a védőnő semmit sem tehetett, pusztán figyelmeztette a nőt, vigyázzon jobban a kicsire, közben pedig jelezte a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetnek, hogy valami nincs rendben.

Első látásra átlagos családnak tűnhet, a háttérben viszont zűrök is lehetnek

A hangos veszekedések azonban nem értek véget. 1971 júliusának elején újabb bejelentés érkezett az intézethez. Ekkor már határozottabban fogalmaztak a szomszédok, és gyermekbántalmazás miatt emeltek panaszt. Az újra kiérkező szakemberek előtt Sz.-né a kislányára kente az újabb kék-zöld foltokat, szerinte lapáttal megcsapkodta játék közben. Ezúttal sem maradt el a figyelmeztetés, sőt, már az intézetbe való visszavétellel is megfenyegették a nevelőszülőket.

Nem volt foganatja ennek sem, folytatódtak a bejelentések, de Istvánka továbbra is a családnál volt. A gyermekorvos is kiérkezett már a házhoz a szülők hívására, ugyanis attól féltek, hogy eltörött a kisfiú karja – tele volt zúzódásokkal.

Következő év februárjáig még összesen kilencszer járt kint az intézeti felügyelő a családnál, de konkrét bizonyítékot a bántalmazásra nem tudott felmutatni, csak a külsérelmi nyomok és a szomszédok által hallottak alapján lehetett a nyilvánvaló tényre következtetni – ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy visszavegyék a családtól a gyereket.

Rendszeressé váltak a kék-lila foltok a gyermeken

Tragikus vég

Végül 1972. február 15-én reggel a szülők kihívták a háziorvost, mert Istvánka hányt, hasfájásra panaszkodott, biztos azért, mert „leesett az ágyról”. Mire az orvos kiérkezett, élettelenül találta a négyéves gyermeket, már nem lehetett megmenteni.

A boncolási jegyzőkönyv adott választ és szakértői bizonyítékot a mindenki által egyértelműnek vélt, de bizonyítani nem tudott bántalmazásra. Tizenegy pontban foglalták össze a külsérelmi nyomokat. Véraláfutások többek között a szájon, karon, combon, amik valamilyen külső behatásnak, ütésnek, ütődésnek köszönhetőek. Konklúzióként az orvosok jelentése szerint a kisfiút halála előtt bántalmazták, kézzel többször megütötték. Ezek a sérülések a halál beállta előtt 2-5 nappal keletkezhettek, egy időben.

A jegyzőkönyv csúnyább része a halál konkrét oka. Hashártyagyulladás miatt következett be, amit bélszakadás idézett elő. A bélszakadás pedig egyértelműen a hasat ért kemény ütésnek köszönhető.

Ezzel szembesítve a kisfiú nevelőanyja elmondta, Istvánka pár napja játék közben bepisilt, ő pedig haragra gerjedve teljes erővel hasba vágta.

„Én ekkor magam elé fogtam, jobb kezemet ökölbe szorítottam és ahogy bírtam, hasba ütöttem.”

Halált okozó súlyos testi sértés miatt emeltek vádat Sz.-né ellen. Ugyanakkor vizsgálat indult azok ügyében is, akik a folyamatos bejelentések, a törzslapon látható bejegyzések ellenére mégsem léptek közbe határozottabban, ide-oda tologatták a papírokat. Ők mennyiben tehetőek felelőssé azért, hogy a kisgyermek halálához vezetett a helyzet?

A korabeli tudósítások az ítéletről viszont már nem írnak, de valószínűleg sok éven át gondolkodhatott a tettein négy fal között az elkövető.

Forrás: Dunántúli Napló Archívum