6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapAbszolút PécsKÉPEK: idősotthon készül kutyusoknak Pécsen

KÉPEK: idősotthon készül kutyusoknak Pécsen

Minden segítség jól jönne most a pécsi Hachiko Állatvédő Egyesület Menhely számára! Meglátogattuk őket és állataikat, hogy olvasóinknak is megmutathassuk, mire lenne szükség.

A Pintér házaspár, Irén és László még 2016-ban hozta létre az egyesületet Szabolcsfaluban, hála nekik már több mint 500 kutyus talált szerető otthonra, családra.

Most egy új terven dolgoznak: a menhely kisöregjeinek hoznának létre idősotthont, amik így biztonságban tölthetik el ott hátralévő életüket, ha esetleg mégsem jönne el értük álomgazdijuk. Az eredeti központjukban felszabadult helyeken pedig új állatokat tudnának befogadni.

A kutyusoknak készülő „szociális otthon” megépüléséhez gyűjtenek most támogatást, pénzt és tárgyi adományokat (táp, takaró, játék, gyógyszer). De a segíteni vágyó szakembereket is várják a munkákhoz, a telek ugyanis megvan, már „csak” rendbe kellene tenni a területet és rajta a házikót, mely most így néz ki:

Céljuk, hogy a jól kijövő állatok együtt lehessenek egy térben, az udvaron szaladgálhassanak, a morcosabbakat pedig kennelben külön-külön szállásolnák el. Ha minden jól megy, akár 12 eb is elférhet a nekik kialakított új helyen.

Aki tehát szeretne segíteni, vagy „beleszeretett” egyik kedves kutyusukba, és hazavinné, keresse Pintéréket és az egyesületet az alábbi elérhetőségeken:

Az egyesületről és az új, nemes projektről itt írtunk korábban:

https://www.pecsma.hu/hirzona/ilyen-meg-nem-volt-pecsett-idosotthon-nyilik-kutyaknak/

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/megmenekult-a-pecsi-allatvedo-egyesulet-az-onkormanyzat-talalt-uj-helyet-kutyaik-szamara/

https://www.pecsma.hu/zoldzona/ne-vegyunk-allatot-nagyon-varjak-az-alomgazdit-ezek-az-edes-szormokok/

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő