Lesz-e álomotthona Pécs kedvenc utcazenészének?

A Citrom utca más lenne nélküle

Gyűjtésbe kezdtek a Pécsen zenélő Kozma Jánosnak és családjának a legnagyobb közösségi oldalon, hogy saját otthonba költözhessenek. A vak utcazenészt meglepte a kezdeményezés, ő ugyanis nem is tudott erről.

Kozma János minden reggel nyolckor indul dolgozni, csakúgy, mint mások. A munkájával délután négykor végez. Haza viszont nem a saját otthonába, hanem albérletbe érkezik. Ennek ellenére a vak utcazenész nem panaszkodik és az évek alatt kialakított menetrend szerint zenél, hol az Irgalmasok utcájában, hol a Citrom utcában. Gitárzenéje és megjelenése már a városkép része lett, most viszont mégis felfigyelt rá valaki és ismeretlenül gyűjtésbe kezdett.

kozmajanos_felhivas

 

– Négy gyerekkel nem vehetik igénybe a CSOK-ot, mert nincs bejelentett munkahelye, albérletben laknak. Valaki segítsen! Ha van megoldás, szóljon! Köszönöm! – szólt a felhívás, amit aztán többen is megosztottak a közösségi portálon.

Jánost viszont meglepte az ismeretlen nő akciója. Ahogy ő mondja, igaz, hogy albérletben él feleségével és négy gyermekével, de nem panaszkodik és soha nem is tette. Egyszerűen megsajnálhatták és bizonyára segíteni akartak neki ezzel a felhívással, ami nagyon jólesett neki.

kozmajános, utcazenész2

– Tizenegy éve lakunk ugyanabban az albérletben feleségemmel és négy gyermekemmel. Megszoktuk, megszerettük a helyet. Egyedül a feleségem noszogat, hogy ha tudunk, költözzünk saját otthonba – meséli mosolyogva János.

János Lentiből érkezett Pécsre 16 évvel ezelőtt, hogy itt szociális munkásnak tanuljon. A gyógymasszőr végzettséggel is rendelkező utcazenész korábban már rengeteg helyen gitározott. Pécsen viszont valami megfogta, ezért sem állt tovább. Így hát zenész maradt, méghozzá az utcán.

– Ez a munka nem felel meg hivatalos munkának, én ezt elismerem. De hát ezt választottam sok-sok évvel ezelőtt, ebben élem ki magam. Ezzel persze az jár, hogy nincs bejelentett munkahelyem, tehát nem járnak azok az illetmények, mint amik egy rendes munkaviszony után járnak az embernek. De emiatt nem reklamálok, én választottam ezt az életet – mondja János.

Így hát maradt az albérlet, messze a várostól, a Mecseken. János azt mondja, egy 52 négyzetméteres kis házban kezdték, de a tulajdonos annyira megszerette őket, hogy közösen a tizenegy év alatt elkezdték bővíteni azt. Most már a négy gyermeknek külön szobájuk van.

– Két fiunk és két lányunk van. A legnagyobb 12 éves, a legkisebb most lesz 4. Most már át tudtuk úgy alakítani az albérlet szobáit, hogy a fiúknak és a lányoknak külön szobájuk van – meséli János.

A zenész gyorsan hozzáteszi, hogy gyűjtenének saját otthonra. Csak hát az nem annyira könnyű négy gyermek mellett. Felesége is még otthon van, intézi a gyermekek körüli teendőket. Így a családban most egyedül János a pénzkereső. Arra a kérdésre viszont, hogy van-e álomotthonuk, csak szerényen annyit felel, hogy lehetne álomotthonuk, ha csak egy vagy két gyermekük lenne, de így a nagy családban ők azok, akik otthonossá teszik az életüket.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés