Tüke Piac: nincs megállás!

Már Kertváros legforgalmasabb pontján, a Berek-sétányon is Tüke Piaccal várják a pécsieket a környékbeli kézművesek, zöldség- és gyümölcstermelők. A Belvárosban és a Melinda parkban már sikerrel futó kezdeményezés idővel a város többi területén is megvetheti a lábát.

Ezentúl minden hónap második péntekén délutántól estig várja a környék lakóit a Tüke Piac Kertvárosban. A kezdeményezés a belvárosból, a Kossuth térről indult, ahol minden hónap harmadik szombatján tartanak ilyen összejövetelt a pécsiek és a helyi termelők, kézművesek számára; ezután a Melinda parkban is megvetette lábát az ötlet; ott minden hónap harmadik péntekén rendeznek hasonlót.

A szabály viszont mindenhol ugyanaz.

– Pécs negyven kilométeres körzetéből érkezhetnek árusok, akik saját termelésű, készítésű háztáji portékájukat jöhetnek eladni. Ingyen, helypénz nélkül. – A vásárlók szerint ez a jövő, hiszen ha eléjük visszük, egyre inkább a hazai termékeket fogják megvásárolni -mondja Fodor Ibolya, a szervezést végző Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület vezetője.

Pénteken mintegy huszonöt árus volt a Berek-sétányon, s legalább kétszáz érdeklődő. Fodor Ibolya szerint ez átlagosnak mondható, ráadásul hely nem is nagyon lett volna több kirakodósnak: a sétányt színültig megtöltötték a standok.

Kovács Károlyné, az egyik kistermelő a kezdetektől jár a Tüke Piacokra. – Két éve csináljuk ezt, de már nagyon régóta folytatunk termelést kicsiben. Otthon mindig elrakjuk magunknak, a szörpöt, befőttet, ketchupot, a fölösleget pedig eladjuk – mondja.

A kistermelők azért jönnek szívesen, mert helypénzt nem kell fizetniük – a város ingyen adja ki a közterületet a rendezvény szervezőinek – miközben a pécsiek szeretik a kirakodóvásárt, s lelkesen, legtöbbször olcsó pénzen vásárolnak.

De nemcsak a zöldség- gyümölcsárusok, és füstölt árukkal érkezők találják meg itt számításukat, hanem a kézművesek, ékszerkészítők, fajátékokkal foglalkozók is.

Tihanyi Kinga például a saját kézzel készített ékszereivel pakolt ki. A pécsi egyetemista zsebpénzét egészíti ki a mütyűrök árusításával. Sasvári Antalné otthonában pedig a kalocsai hímzés évszázados technikájával készültek a terítők és a ruhák. Szerinte azért jó a Tüke Piac, mert családias. – Mindenki ismer mindenkit, reméljük, hogy marad is ilyen. És vevő is lesz – mondta.

Fodor Ibolya azt mondja, a város más peremterületeiről is érdeklődnek a termelői vásár iránt. – Megkerestek minket már például a keleti városrészből is, ők is szeretnének egy helyi piacot létrehozni. Segíteni fogunk nekik, odairányítjuk az árusainkat – mondta.

Az első, Berek-sétányon rendezett Tüke Piacot Csizi Péter alpolgármester nyitotta meg. Mint mondta, azért szereti ezeket az önként szerveződő eseményeket, mert az itt árult termékekről tudja, hogy nincsenek tele adalékanyagokkal, vegyszerekkel.

hirdetés
Hirdetés