Szenvedélyes vírusvadász

Ternák Gábor neve egybeforrt a fertőző betegségek gyógyításával, orvoslásával. Munkája egyben a hobbija is, hiszen még nyugdíjasként is aktív, világot jár, pécsi orvosok afrikai gyakorlatait segíti, kutat, könyveket ír. Arról kérdeztük, miért éri meg a legszegényebb országokban gyógyítani, mennyire érdekli még a politika, miért Laoszból választott magának annak idején feleséget.

– Összesen hat évet dolgozott a világ legszegényebb országaiban, ráadásul a vírusos, fertőző betegségek legsúlyosabb fajtáival találkozott. Mi vezérelte?
– Fiatal orvos gyakornokként a fertőző osztályon dolgoztam. Itthon azonban leginkább csak elméleti szinten, könyvekben találkozik a gyógyító, kutató bizonyos betegségekkel, nem tapasztalja meg a betegségeket testközelből. Mivel érdekelt a szakterület, kerestem a lehetőséget, hogy gyakorlatot szerezhessek az egzotikus megbetegedések terén is.

Se villája, se vitorlása

– Milyen tapasztalatokat szerzett?
– Megtanultam, hogy milyen, mi az a való világ orvosi szempontból. Olyan tömegű beteggel és betegséggel találkoztam, ami óriási tanulsággal szolgált számomra. Gyakorlatilag ezekből a külföldi tapasztalatokból élek máig; ha ugyanis ma találkozok egy korábban látott, itthon ritka vagy elő sem forduló betegséggel, rögtön tudom miről van szó. Afrikában, Nigériában például találkoztam a vérzéses lázzal kísért betegségekkel, másutt leprával, kolerával vettük fel a harcot.

– Itthon mi szükség van rá, hogy az orvos ismerje ezeket a távoli vírusokat?
– Egyre gyakrabban bukkannak fel a klímaváltozás miatt Európában, hazánkban és Pécsen is olyan betegségek, amelyek soha korábban. A malária már visszatérőben van, Görögországban jellemzővé vált, ezek mellett olyan, szintén szúnyogok által terjesztett távol-keleti, ázsiai betegségek is felütötték fejüket, mint az indiai chikungunya-láz vagy dengue-láz. Ezek elterjedésétől tartani kell, többek között az egzotikus országokba utazó turisták is elterjeszthetik őket.

– Védekezés?
– Csak tüneti kezelések vannak, védőoltás nincs ellenük. Már az is sokat fog jelenteni, ha az orvosok felismerik a tünetek alapján a betegséget. Nyugat-Európában komoly erőforrásokat mozgósítanak emiatt, itthon azonban gyerekcipőben jár az ilyen fajta készültség. Egy orvos jó eséllyel nem ismeri fel a ritka vagy itthon elő nem forduló betegségek jeleit. Ezért is igyekszem időről időre kapcsolatokat teremteni a pécsi és afrikai, ázsiai egyetemek között. Ha az orvos nem tapasztalja ugyanis meg a betegségeket, nem is ismeri fel őket. Ezért kellenek a külföldi tapasztalatok.

– Egyik kiutazása során ismerte meg feleségét, aki laoszi származású.
– Mindig óriási honvágyam volt, ezért kellett egy engem hazakötő kapocs bárhol is voltam. Ezért hazai újságot rendeltem, s egyik nap, amikor a hírlapért mentem a helyi postára, akkor pillantottam meg későbbi feleségemet. Azonnal tudtam, hogy ő lesz az igazi. Nem érdekeltek a kulturális, a nyelvi különbségek, ott helyben az a gondolatom támadt, hogy a feleségem mosolyog rám. Mint kiderült, ahogy én, ő is elvált volt, s szívesen költözött velem és két gyermekével Magyarországra. Mindennek már harminc éve.

– Azóta is rengeteget járt vissza külföldre, közéleti szerepet vállalt, politikus lett. Két éve – talán az aktív politizálástól való visszavonulása miatt – kevesebbet hallani ugyanakkor önről.
– Igen, a rossz nyelvek szerint bezárkóztam a Mecsek-oldali villámba, vagy éppen vitorlázok. Pedig 1984 óta nem voltam szabadságon, vitorlásban még nem is ültem, és a pellérdi szőlőhegyen lakom egy szerényebb otthonban. Azzal, hogy aktívan politizáltam, sok ellenséget szereztem, de nem emiatt távoztam az aktív szerepvállalástól – inkább azt mondom, nem kívántam magamnak pozíciót követelni. Ma is követem viszont az eseményeket, olykor véleményemet is kinyilvánítom, de nem tevékenykedem már aktívan, s nem is fogok. A munkám azóta teljesen kielégít, hiszen feladat van: legutóbb Kenyában szervezhettem tanfolyamokat, jelenleg pedig egy szomáliai egészségügyi program pécsi szálát koordinálhatom.