Izgalmas kiállítás nyílott Pécsen 2020 novemberében: színes zománcművekben gyönyörködhettek a művészetkedvelők több mint egy évig a Modern Magyar Képtárban. A tárlat most bekerült a 2021-es legek közé!

A KULTÉR magazin az elmúlt esztendő 10 legemlékezetesebb időszaki tárlata között említi a Variációk a Színes városhoz – Zománcművészeti kísérletek Bonyhádon (1967–1972) című pécsi kiállítást.

A nagyszabású tárlat az 1967 és 1972 között nyaranta a bonyhádi zománcgyárban dolgozó művészek – Bak Imre, Fajó János, Ficzek Ferenc, Gyarmathy Tihamér, Hopp-Halász Károly, Jegenyés János, Kismányoki Károly, Lantos Ferenc, Major Kamill, Pauer Gyula, Pinczehelyi Sándor, Szelényi Lajos, Szijártó Kálmán – és Victor Vasarely alkotásait mutatta meg.

Az eredetileg köztereken fellelhető, épületek díszítményeként megjelenő időtálló, letisztult, geometrikus színmezőkből építkező zománcalkotások a kiállítótérben is jól érvényesültek a magazin szerint, mint írják,

elevennek hatottak ezek az igényesen kontextualizált, harmonikusan elrendezett művek.

Ráadásul azok a hatalmas zománcképek, melyek monumentális méreteik miatt kiszorultak a tárlatból, a képtár állandó kiállításán kaptak helyet, az utcafrontról is meg lehet őket csodálni (esténként kivilágítva!), és így „hatásosan idézik fel a kompozíciók egykori épületdíszítő funkcióját” – foglalta össze a KULTÉR.

Hirdetés