Bejártuk a pécsi vizes alvilágot!

Szakértő vezetésével járták be az aknát

Barlangi túrák Pécsen is vannak, de az a föld mélyébe tett látogatás, amire a Tettye Forrásház Zrt. adott lehetőséget, igazi kuriózum. A 125 éve működő tettyei karsztaknát nyitották meg pár napra, hogy a városlakók bebarangolhassák a Pécs ivóvizét adó forrás mögött húzódó járatokat. Nagy kaland volt!

Van abban valami különleges érzés, ha az ember olyan helyen sétálhat, ami máskor több tíz méternyi víz alatt nyugszik. Ha pedig ehhez még 36 méternyi létramászás, gumicsizmában, sisakban és védőruhában való barlangfelfedezés adja a körítést, az élmény egyenesen életre szóló.

Évente csak egyszer adatik ilyen rendhagyó alkalom

Száz pécsi most ebben a kiváltságban részesült, mivel a Tettye Forrásház Zrt. egy ritka alkalmat kihasználva nyílt túrákat szervezett a tettyei karsztaknába.

Pécs első vízművét 125 évvel ezelőtt helyezték üzembe a Tettyén, a vízszolgáltató pedig a jubileum tiszteletére megnyitotta az egész évben lezárt és szigorúan őrzött, természetes barlangok összekötésével kiépített víztározót.

A védősisak és a fejlámpa elengedhetetlen volt

Csöngei Adrienn, a Tettye Forrásház Zrt. sajtóreferense felidézte, hogy a Tettye-forrás kedvező fekvése, kiváló minőségű vize és a felszíni vizeket összegyűjtő, természetes tározóként működő mecseki mészkőüregek miatt ideálisnak bizonyult arra, hogy itt építsék meg a város első vízművét 1892-ben.

Nem volt egyszerű leereszkedni a hegy gyomrába

A tározó azóta is – persze több bővítés és rendszeres karbantartás révén – megbízhatóan szolgáltatja a pécsieknek a forrásvizet. A több üreget és járatot magába foglaló rendszert évente ellenőrzik, idén pedig gépészeti felújítást is végeznek, ezért a munkák előtt leeresztették a tározót. Így a szakembereken kívül – akik évente csak egyszer mennek le a barlangba – most három napon keresztül (szeptember 21-23.) azok a szerencsés pécsiek is leereszkedhettek a mélybe, akik időben foglaltak helyet a szolgáltató munkatársai által vezetett látogatásra.

Nem mindennapi látvány tárult a barlangjáró pécsiek elé

A látogatók a pécsi speciális mentők felügyelete mellett szállhattak le a hegy gyomrába. Az élményért meg is kellett dolgozni, hiszen az aknába mindenki létrán ereszkedett le és úgy is tudott feljönni.

Szakértő vezetésével járták be az aknát

A látogatók között volt Baumann József, a Mecsek Egyesület osztályelnöke és forrásépítője is, aki a túra után elmondta, hogy lenyűgöző élmény volt látni, miként is néz ki belülről a forrás vizét összegyűjtő barlang és a kiépített karsztakna. Úgy fogalmazott, nagyszerű kezdeményezésnek tartja, hogy a társaság megnyitotta a barlangot a pécsiek előtt, így számukra is feltárulhatott egy egyébként rejtett hely és annak működése.

Baumann Jánost lenyűgözte a pécsi forrásvíz tisztasága

Egy másik résztvevő, Sarlós Kázmér a helyszínen elmondta, mindig vonzották a rejtélyes, elzárt pécsi helyek, ezért csapott le a ritka alkalomra. Hatalmas élmény volt számára látni, milyen óriási a hegyoldal alatt húzódó járatrendszer, végigmenni benne és szökevényforrásokra vadászni, miközben csörgedezik a lábuk alatt a tettyei karsztvíz.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés