20 C
Pécs
kedd, június 18, 2024
KezdőlapHírzónaAkár életfogytiglanit is kaphat a kalapácsos gyilkos

Akár életfogytiglanit is kaphat a kalapácsos gyilkos

A Baranya Vármegyei Főügyészség vádiratot nyújtott be az ellen a 21 éves férfi ellen, aki 2023 augusztusában lakásába csalt és megölt egy hajléktalant Pécsett.


A vádirat szerint a vádlott férfi gyógyszert szedett, és rendszeresen alkoholt fogyasztott, erőszakos filmeket nézett, majd foglalkoztatni kezdte az emberölés elkövetése, ezzel kapcsolatos gondolatait telefonján, hangfelvételeken rögzítette – írta közleményében a főügyészség.


Egy egyetemi gólyatáborba utazott, ahonnan felhívták az édesanyját, hogy a vádlottat vigye haza, mert viselkedésével problémák merültek fel. Édesanyja elvitte pécsi lakásába, hajnalban, azonban a férfi kiment az utcára, ahol találkozott a sértettel. A vádlott ekkor határozta el, hogy megöli a férfit.


Meghívta magához a hajléktalant, a lakásában étellel kínálta. Miközben a sértett a
konyhaasztalnál evett, a vádlott mögé lépett és egy kalapáccsal fejbe vágta.

A hajléktalan férfi védekezett, dulakodni kezdtek, miközben a vádlott többször megütötte kalapáccsal a sértett fejét, aki az ütésektől a padlóra esett, az elkövető ekkor egy konyhakéssel háromszor mellkason szúrta. Az áldozat számos sérülést szenvedett, halálát a mellkasát ért késszúrás okozta.


A Baranya Vármegyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett
emberölés bűntettével vádolja a férfit.


A bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – ismertették a közleményben.

Fotó: illusztráció

    Hirdetés
    KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Hírzóna

    Abszolút Nő