15 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapHírzónaÁprilis 8-a a roma kultúra napja, Pécsett megalapították a Bogdán János-díjat

Április 8-a a roma kultúra napja, Pécsett megalapították a Bogdán János-díjat

1971-ben ezen a napon ült össze az I. Roma Világkongresszus. A fontos esemény tiszteletére az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) április 8-át a roma kultúra napjává nyilvánította, a népcsoport pedig egyik legfontosabb ünnepeként tartja számon ezt világszerte. A pécsi önkormányzat idén első alkalommal ítéli oda egy arra érdemes személynek a 2023-ban alapított Bogdán János-díjat. 

Hazánkban 1993-ban ünnepelték meg először a nemzetközi roma napot, amelyet a Magyar Írószövetség budapesti székházában szerveztek. Azóta a cigány nemzetiségi szervezetek minden évben különböző kulturális eseményekkel emlékeznek meg legnagyobb ünnepükről.

Pécsett ebből az alkalomból adja majd át idén első alkalommal Péterffy Attila polgármester április 17-én a 2023-as alapítású Bogdán János-díjat a Gandhi Gimnáziumban, melynek a névadó volt az első igazgatója és a helyi roma közösség meghatározó alakja. Munkásságát az iskola honlapján részletesen is összefoglalták.

– Pécs büszke vallási és kulturális sokszínűségére. A városvezetés egyik célja a Bogdán János-díj megalapításával a tisztelgés ez előtt az örökség előtt. Ám legalább ilyen fontos törekvés a közbeszéd megtisztítása a kirekesztéstől, és azon személyek és szervezetek elismerése, akik példát mutatnak a pécsi roma közösség felemeléséért és a diszkrimináció megszüntetéséért végzett munkájuk során – mondta Nyőgéri Lajos alpolgármester.

[su_note note_color=”#d8e1eb” text_color=”#161515″]Az első Roma Világkongresszuson elfogadták, hogy a cigány emberek hivatalos elnevezése a roma, ami romani nyelven „emberek”-et jelent. Később megegyezés született a nemzeti jelképek elfogadásáról is: a 2 sávos, kék és zöld színű zászlót, középen egy vörös kerékkel; valamint a roma himnuszt, melynek címe Gelem, Gelem világszerte ismerik. 1990-ben, a IV. Roma Világkongresszus alkalmával nyilvánította nemzeti ünneppé az IRU (International Romani Union) április 8-át.[/su_note]

Kiemelt képünk a 2022-es Nemzetiségi Hagyományőrző Fesztiválon készült. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő