A hivatalos cégadatokból tudtuk meg, hogy szeptember 5. óta új többségi tulajdonosa van az NB III.-ban szereplő PMFC-t működtető PMFC-Labdarúgó Nonprofit Kft.-nek. György Tamástól, a klubhoz ezer szállal kötődő, a Munkásnál korábban többször klubigazgatóként is dolgozó Rabi Csaba vette meg az üzletrészt.
Az NB II.-es kiesés után nem sokkal megindultak a pletykák arról, hogy György Tamás átadná a PMFC-ben birtokolt tulajdonrészét másnak. A pletykából aztán sajtóhír lett, amit Győri János ügyvezető később meg is erősített – igaz, akkor részleteket még nem lehetett tudni. A pécsi focit jól ismerőknek az mindenesetre hamar feltűnt, hogy egyre gyakoribb vendég lett a klubházban Rabi Csaba. A pécsi vállalkozót nem nagyon kell bemutatni a PMFC szerelmeseinek, hiszen a múltban már többször is a dolgozott klubigazgatóként a Munkásnál. Nyáron még arról lehetett hallani, hogy csak segít új befektetőt találni, mostanra azonban változott a helyzet.
A hivatalosan elérhető cégadatokból ugyanis kiderült, hogy az ERGOB Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a klubot működtető cégben többségi tulajdonrészt szerzett– az ERGOB pedig Rabi Csaba vállalata, így ő lett a PMFC új tulajdonosa. Az arányok nem változtak: akárcsak korábban György Tamás, Rabi is 80 százalékos tulajdonos, a városnak 15 százalékos tulajdonrésze marad a PMFC-Labdarúgó Nonprofit Kft.-ben, a PSN Zrt. pedig 5 százalékot birtokol benne. Maga az adásvétel egyébként már augusztusban lezajlott, az új tulajdonos bejegyzése azonban szeptember 5-én történt meg.
Kerestük Rabi Csabát, aki készséggel fogadta hívásunkat, azonban azon túl, hogy megerősítette a hírt, egyelőre nem kívánt részletesebben beszélni az adásvételről.
Úgy tudjuk, hogy a PMFC hamarosan hivatalosan is bejelenti a tulajdonosváltást. Információink szerint Rabi Csaba érkezésével lehetnek strukturális átalakítások a klubnál, de értesüléseink alapján az ügyvezető továbbra is Győri János maradhat – az azonban valószínűnek tűnik, hogy a György Tamás alatt kialakult kettős ügyvezető struktúra megszűnik.
FRISSÍTÉS:
Cikkünkben jeleztük, hogy minden bizonnyal a PMFC hamarosan hivatalosan is bejelenti a tulajdonosváltást – ez pénteken délelőtt 11 óra körül meg is történt. Íme a klub közleménye:
„Lezárultak a több hónapja tartó tárgyalások és a sikeres megállapodást követően aláírásra került az a szerződés, amelynek értelmében a Pécsi Mecsek FC-t üzemeltető PMFC – Labdarúgó Nonprofit Kft. új, nyolcvanszázalékos többségi tulajdonosa Rabi Csaba.
A fennmaradó húszszázalékos tulajdonrész eloszlását tekintve Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata változatlanul tizenöt, míg a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. továbbra is öt százalékot birtokol a klubot működtető gazdasági társaságban.
Klubunk újdonsült tulajdonosa, Rabi Csaba hosszú évtizedek óta ezer szállal kötődik a PMFC-hez, melyek irányításában már a kilencvenes években is komoly szerepelt vállalt: az NB I-ben klubigazgatóként, a kétezres esztendőkben pedig az NB II-ben ügyvezetőként dolgozott.”
Fotó: PMFC / Kurdi József