10 C
Pécs
péntek, június 14, 2024
KezdőlapPécs AktuálBukta az új buszokat a Tüke Busz?

Bukta az új buszokat a Tüke Busz?

Újabb pályázatot kell kiírni a pécsi buszbeszerzésre, miután a BKV elhappolta a használt Volvókat a Tüke Busz elől. Bár a pécsi cég nem csak ezekben gondolkodott, úgy néz ki, új közbeszerzésre lesz szükség, ha tartani akarják az új menetrendet.

 

Érdeklődésünkre megerősítette Árki Sándor, hogy eredménytelennek kellett nyilvánítani az elmúlt hetekben kiírt, új buszbeszerzésekre vonatkozó közbeszerzési eljárást, miután nem érkezett be határidőre az a hiánypótlás, amelyre felszólították az egyébként egyetlen pályázót.

Ugyanakkor lapunk úgy tudja, nem véletlenül „késett meg” a várt kiegészítés a cég részéről, a BKV ugyanis időközben lenyúlta többek között azt a 15 buszt is, amelyet Pécs is kinézett magának korábban.

A Tüke Busz vezérigazgatója szerint van B-terve a cégnek, de hogy pontosan mi, azt nem árulta el. Annyit mondott mindenesetre, hogy számos cég van a piacon, amelyektől lehet buszokat vásárolni.

Korábban szó volt arról, hogy a Volvo 7000A típusú buszok tűnnek a legmegfelelőbb választásnak Pécsre. Az előzetes elképzelések szerint minimum 15 darab csuklós buszra lenne szüksége a Tüke Busznak ahhoz, hogy az új menetrendet bevezethesse.

Annyit lehetett tudni, hogy ezeket a buszokat a genfi utakon használták, Euro4-nek megfelelő szűrővel vannak felszerelve az igen szigorú svájci környezetvédelmi előírások miatt.

A különböző szakfórumokon egyébként sokan kritizálták ezeket a típusú autóbuszokat, legtöbbször a magas fogysztás és a szervízköltség miatt.

Úgy tudjuk, 2008-ban, a BKV tenderén már megjelent egyébként ez a járműflotta.  Akkor 48 millió forintos darabáron kínálták a buszokat, de szakmai tiltakozások miatt nem jött létre az üzlet.

Ezzel szemben a jelenlegi nyertes ajánlatban közel 35 millió forinttal olcsóbb, vagyis 13,5 millió forint volt egy autóbusz ára, úgy hogy azok műszaki színvonala lényegesen nem romlott az elmúlt években – a BKK szerint.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő