Elindult kutyát sétáltatni, majd nem jött haza a zavart férfi…

A 43 éves, térben és időben nehezen tájékozódó férfi este 7 óra körül indult útnak a kutyával, majd nem ért haza, sőt életjelet sem adott magáról. Egyik szülője értesítette a rendőrséget, akik egy buszmegállóban akadtak a nyomára. 

Eltűnt személyről érkezett bejelentés július 13-án 21 óra 48 perckor a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A bejelentő elmondta, hogy 43 éves fia – aki térben és időben nehezen tájékozódik – a pécsváradi telkükről 19 óra körül kutyát sétáltatni indult, azonban nem tért haza, és életjelet sem ad magáról. A Komlói Rendőrkapitányság munkatársai azonnal megkezdték a férfi keresését, amelyhez civil segítők is csatlakoztak. A rendőrök július 14-én 0 óra 5 perckor Pécsváradon, a Kishosszúrét úton lévő buszmegállóban megtalálták a keresett személyt, aki elmondta, hogy azért nem talált haza, mert besötétedett. A rendőrök a férfit épségben átadták a hozzátartozóinak.

Kiemelt képünk illusztráció. 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés