Elítélték a baranyai bálagyújtogató suhancot

A Siklósi Járásbíróság a 2020. október 27-én megtartott tárgyaláson V. D. fiatalkorú vádlottat nagyobb kárt okozó rongálás bűntette, bűnsegédként elkövetett lopás vétségének kísérlete és garázdaság vétsége miatt – halmazati büntetésül – 6 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette.

A vádirat szerint a vádlott férfi 2019. augusztus 16-án 10 óra körül megjelent a sértett és édesapja családi vállalkozásának egyik baranyai telephelyén, mely tulajdonképpen egy nyílt földterület, ahol az idei betakarításból összesen 310 szalma- és lucernabála feküdt. A 250 szalmabála darabja négyezer forintot ért, a 60 lucernabála darabja pedig nyolcezret.

A vádlott a takarmánynak szánt bálát minden indok nélkül gyufával meggyújtotta. A több hete tartó száraz időnek köszönhetően pedig a bálák azonnal lángra kaptak. A fiatal elfutott a helyszínről.

A keletkezett tüzet egy helyi lakos vette észre, és azonnal értesítette a sértettet. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók eloltották, azonban addigra már valamennyi bála leégett. A vádlott tettével közel másfél milliós (1.480.000 forint) kárt okozott a sértettnek – áll a vádiratban.

A vádlott személyiségi zavarokban szenved és rendszeresen fogyaszt kábítószert, részben ezért nem ismerte fel, milyen veszélyes az, amit tesz.

Hirdetés