Hamar lecsaptak a fiatal telefontolvajokra

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hamar elfogták a fiatal telefontolvajokat, akik egy iskolai öltözőből lopták el az értékeket.

Június 1-jén 13 óra 45 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy órával korábban Szigetváron egy iskolai öltözőből valaki egy mobiltelefont és pénzt lopott el. A bejelentő a rendőröknek elmondta, hogy a több mint 180 000 forintos kárt okozó tolvajok a nyitott ajtón keresztül jutottak az épületbe.

A rendőrök három órán belül beazonosították és elfogták a lopással gyanúsítható 14 és 15 éves helybeli fiúkat, akiket előállítottak majd kihallgattak gyanúsítottként, tettüket mindketten beismerték. Az ellopott mobiltelefont és pénzt a rendőrök lefoglalták. A két fiú ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Szigetvári Rendőrkapitányság indított nyomozást.