Lába kelt a szerszámgépeknek, százezer forintnak és egy kis pálinkának

Idén augusztustól októberig szerszámgépeket, pénzt és iratokat lopkodott el két férfi drávasztárai és drávaiványi ingatlanokból. 

2017. október 10-én délelőtt értesítette a rendőröket egy férfi, akinek házába betörtek. Kabátja zsebéből százezer forintot, bankkártyáját, személyi igazolványát, a melléképületből  szerszámgépeket loptak el. A zsaruk a bejelentés nyomán még aznap elkapták a lopással gyanúsítható 49 éves helybéli férfit és 25 éves társát.

A kihallgatáson mindketten beismerték a lopást, azt is elmondták: míg egyikük a pénzt nyúlta le, másikuk a szerszámgépeket lovasította meg.

A fiatalabb gyanúsított még azt is elárulta, hogy korábban Drávaiványiban két másik házba is betört, ahonnan szintén szerszámgépeket vitt el – és egy kis pálinkát. Az ellopott gépeket a rendőrök visszaszolgáltatták tulajdonosaiknak.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Hirdetés