Letartóztattak egy román embercsempészt

A Mohácsi Járási Ügyészség embercsempészés bűntette miatt emelt vádat egy román férfi ellen, aki 2019 nyarán több mint 50 migráns személyt szállított Magyarországról az osztrák határhoz.

A vádirat szerint a román férfi 2019 júniusában négy alkalommal szállított Magyarországon illegálisan tartózkodó, harmadik országbeli állampolgárokat a déli határtól a magyar-osztrák határhoz azért, hogy ők a jogszabályi rendelkezések megszegésével átléphessék a határt.

A román férfi az első három alkalommal 40 külföldi személyt szállított át az országon. 2019. július elején a férfi a Baranya megyei Kölked határában 12 személyt vett fel
gépkocsijába azért, hogy az országon keresztül vigye őket az osztrák határhoz.

Útközben a gépkocsit Mohács közelében a rendőrök igazoltatták, és megállapították, hogy az autóban 12, Magyarországon illegálisan tartózkodó személy van – áll a vádiratban.

A férfi a migránsoktól alkalmanként és személyenként 600-700 eurót kapott a
szállításért. A román férfi cselekménye folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 5-10 évig terjedő szabadságvesztés.

A férfi letartóztatásban van.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés